Áradó víz szorított sarokba magyar kirándulókat Romániában
Az 55 éves férfi és 15 éves lánya megmentésére hegyimentők, katonai tűzoltók és mentősök indultak.
Az 55 éves férfi és 15 éves lánya megmentésére hegyimentők, katonai tűzoltók és mentősök indultak.
Még az autó vezetője is sérüléseket szenvedett, teljes a lezárás Andocs közelében.
A labdarúgó OTP Bank Ligában újonc Kisvárda vezetősége közös megegyezéssel szerződést bont Kondás Elemér vezetőedzővel.
A Terminátor folytatásán fog dolgozni Budapesten és Komáromban - Linda Hamiltonnal együtt.
A helyközi közösségi közlekedésért felelős miniszterelnöki biztos lett a Miniszterelnöki Kormányiroda nemzeti vagyonnal kapcsolatos parlamenti ügyekért felelős államtitkára.
A párt országgyűlési képviselői megemelt bérük tíz százalékát, és azon felül további kétszázezer forintot fizetnek be havonta.
Legalább 20 esetben riasztották a tűzoltókat a Pest megyében hétfő este tomboló vihar nyomán.
Négy ellenzéki párt alapítványát vizsgálta a számvevőszék. Horváth Bálint kommunikációs vezető összegzése szerint a legkevesebb szabálytalanságot a Jobbiknál találták, a legtöbbet a Párbeszédnél.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon hétfőn.
A mérkőzések között találhatók bajnokik, európai kupatalálkozók, de barátságos összecsapások is.
Először edzett Cristiano Ronaldo a Juventusban. Az ötszörös aranylabdás portugál labdarúgót – akit a nyáron szerződtettek – a torinói együttes mintegy 200 drukkere köszöntötte.
A tragikus baleset Csepelen, a Széchenyi István utca és a Görgey Artúr tér kereszteződésénél történt.
A társadalomra nem, legfeljebb a használóra veszélyes.
Nyerges Zsolt tartósan a tulajdonában tartja és működteti a cégeket, ám ez feltehetően nem vigasztalja a HírTv mostani stábját: a szerkesztőségé élére ugyanis a kormányközeli Liszkay Gábort nevezik ki.
A kifejezetten rossz hazai egészségügyi mutatók gyors javítását ígérte Kásler Miklós miniszter leendő új népegészségügyi programjával, amelyhez a pilléreket - kérésére - az országos intézetek vezetőinek javaslatai adták.
A bíróság kötelezte az ORFK-t, hogy adja ki A Város Mindenkié csoportnak az elmúlt évek fagyhalál-statisztikáit.
A legutóbbi áldozat az olasz atlétikai válogatott sportolónője, súlyos szemsérüléseket szenvedett. Volt, aki nem élte túl.
Egyáltalán nem csalódott Bíró Attila, a barcelonai vízilabda Európa-bajnokságon címvédőként indult, ám végül negyedik helyen végzett magyar női válogatott szövetségi kapitánya.
Igencsak felbőszítette a máltai közvéleményt Joseph Muscat miniszterelnök feleségének nyilatkozata.
Rengeteg ellenséget szerzett a tornán mutatott viselkedésével. Most segítséget kér, hogy "új ember lehessen".
A valsartan hatóanyagú gyógyszereket július 30-tól augusztus utolsó napjáig vihetik vissza a betegek a patikákba - írja közleményében az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.
Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.
Hegedűs Lászlónak ez már a második világrekordja a kerékpározás ügyességi szakágában, a triálban.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.