A válogatott hatodszor játszott elődöntőt, és harmadszor jutott a fináléba.
Az öngyilkos merényletet - csak pénteken a másodikat - az Iszlám Állam vállalta magára. További 150-nél több sérültről is tudni.
Ukrajna legfőbb nemzetközi hitelezői, az IMF, az Európai Unió és az Egyesült Államok nyomására elfogadta a korrupcióellenes bíróságok létrehozásáról szóló törvényt, majd pénteken a kifogásolt tételt is törölte a jogszabályból.
Jövő szeptembertől Budapesten is képzéseket indíthat az indianai Notre Dame Egyetem. A Fidesz célkeresztjébe került CEU ügyében viszont csak húzzák az időt.
Egy bárka tart Olaszország felé, fedélzetén 450 emberrel - a belügyminiszter nem engedi kikötni. A jobboldal populista kormány rendeleteinek életbelépése óta 600-nál többen tűntek el a tengeren.
A csütörtök esti rendszerleállás mögött technikai hiba helyett biztonsági incidens állhat.
Varsó és Budapest utcái és terei új perspektívában jelennek meg a Platán Galéria legújabb kiállításán
A szabaduló radikalizálódott elítéltek fokozottabb megfigyelése és az önálló terrorelhárítási ügyészség létrehozása a két legfontosabb eleme az új terrorizmus elleni programnak.
A cafetéria adóztatási szabályainak változása miatt az érintett dolgozók évi nettó jövedelme 80-90 ezer forinttal csökken.
Megszűnik a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. - derült ki a cégközlönyből
A szlovén ügyvivő kormány pénteki ülésén döntött arról, hogy a luxembourgi székhelyű Európai Bíróságon beperli Horvátországot, mert Zágráb nem alkalmazza a határvita ügyében meghozott bírósági döntést.
„Az ellenzék kitalálta ezt az összefogós stratégiát a választásokig, szemmel láthatóan megbuktak, 'nem kicsit, nagyon', hogy egy klasszikust idézzek – mondta a Népszavának adott interjúban Kósa Lajos fideszes képviselő, a kormánypárt kampányfőnöke az önkormányzati választásokon.
Lelkesedés helyett inkább a fájdalom töltött el, amiért a magyar válogatott már harminckét éve kénytelen távol maradni az összes világbajnokságtól.
Szóvivője ízléstelennek nevezte az Európai Bizottság elnökének alkoholfogyasztásával kapcsolatos találgatásokat.
Az elmúlt 40 évben azbeszttel szennyezett termékeket forgalmaztak az Egyesült Államokban. 22-en pereltek, 6-an nem élték meg az ítéletet. További 9000 keresetet nyújtottak be a cég ellen.
A Budapest Közút kommunikációs vezetője nem is érti, miért nem jelezte a stáb, hogy forgatni akarnak.
Első körben visszadobták az ellenzéki pártok a képviselői fizetések emeléséről szóló javaslatot. Erre a Fidesz olyan tervvel állt elő, ami leradírozta volna az ellenzéket a térképről, így kénytelenek voltak elfogadni a javaslatot.
Egy ember meghalt, három gyerek kórházba került.
Legutóbb az 1990/1991-es idényben fordult elő, hogy győzelem nélkül rajtoltak a nezetközi ligákban a magyarok. Csak akkor mások voltak az ellenfelek.
Nem akarják, hogy útlevél nélkül maradjon az, aki el akar jutni a döntőre.
Karsai László szerint újabb feladatot szán a kormány a Terror Háza Múzeum főigazgatójának: a Sorsok Házával összevonnák a Páva utcai holokauszt-emlékközpontot, és mindkettőt Schmidt vezetheti.
Robbanóanyaggal való visszaélésért felelhet a román férfi, aki az interneten árulta a lövedéket.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.