A gimnazistákat szállító busz frontálisan ütközött, a személyautó sofőrje nem élte túl, feleségét és két gyerekét kórházba vitték.
A legjobbak kapták a legfontosabb díjakat a színházi találkozón, amellyel korántsem az az egyetlen baj, hogy több előadásról nem érteni, hogy kerültek ide.
11-est is hibáztak. 60 percet kellett várni az első dán helyzetre, bement. Schmeichel nagyokat védett, ő a meccs embere.
Jól kezdtek a magyarok a Mare Nostrum záróállomásának első napján.
Extra magas volt a nyeremény, de ilyen számokból csoda, hogy négyet el tudtak páran találni.
Összefogás vagy háború? Vajúdik az európai sör. Vajon képes lesz-e összefogni az európai sörfőzés a külső fenyegetéssel szemben?
A tanév végét ünnepelték közel 500-an, amikor egy verekedésnél valaki könnygázt fújt a tömegbe.
Az áldozatok közül nyolcan 18 év alattiak voltak.
A sofőr elveszíthette az irányítást, a rendőrök letartóztatták.
Kiss Norbert a szombati első futamon második, a másodikon ötödik lett a Hungaroringen.
Egy konferencián beszélt erről a kormányfő, és arról is, hogy migránsokat haza kell szállítani.
Felkészült Messiből az izlandi kapus. Az argentin kapitány szerint sztárjának nehéz meccse volt.
Német belpolitikai válság, spanyol bejelentés, Merkel-Macron találkozó: felpörgött a migrációs krízis az EU-ban.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.