Szeptember után védett újra. A pályaedző, Szabics Imre ötödik meccsén is nyertek az osztrákok.
A korábban száműzött Makrai csele és lövése is NB I.-es. Pátkai 92. perces kapufája kellett a 2-1-hez.
Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter kemény szavakkal kritizálta az Egyesült Államok új vámpolitikáját.
Sok indulat volt a kieső balmazújvárosi edző, Horváth Ferenc meccs utáni értékelésében.
Egy iskolában kísérleteznek a reakciókat rögzítő rendszerrel, hogy visszajelzést kapjanak a tanárok.
Oroszországtól venne fegyvereket Katar.
A négytalálatos szelvény is 1 millió forintot fizet.
Talán ez az első jel, hogy visszaindulunk a világ élvonalába. Hollandia zárt mögöttünk Eb-selejtezőn.
Az NBA egyik legjobb állását bukhatja a 76ers általános igazgatója, Bryan Colangelo, aki kamu Twitter-profilokról ekézte saját csapatát, és hozott nyilvánosságra bizalmas információkat a gyanú szerint, hogy önmagát fényezhesse.
Sötétebb a rendszer, lesz hírolvasó, és két iPhone ugyanazt a virtuális tárgyat tudja megjeleníteni.
DVTK öt perccel a vége előtt nyerte meg a bajnok elleni meccset. A Balmazújváros nem bírt el két öngólt. A 95. percben Rudolf gólja les volt, így kiestek a Vasassal együtt.
A már bajnok fehérváriak tartalékos csapattal állnak ki Diósgyőrben, ez nem tetszett a balmazi Horváthnak. Kövesse velünk az utolsó fordulót.
Az élővilágra és a hajókra is veszélyt jelentenek.
Snapchat, Instagram és Youtube, ezek a fiatalok kedvencei.
A jobboldali kormány belebukott a korrupcióba.
Bale csereként nyerte meg a Realnak a BL-t. A francia edzővel nem volt a legjobb a viszonya.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.