Például a nyugdíjalapból folyósított egyszeri segélyekre.
Távozik a Jobbik elnöki tisztségéből Jakab Péter, akit alig több mint egy hónappal ezelőtt a szavazatok 71,4 százalékos többségével választottak meg a szélsőjobboldali párt első emberének.
Читать дальше...Az életünkről, a pénzünkről, a jövőnkről döntöttek az elmúlt napokban a 68. Bilderberg-találkozón, de a média elfelejtett beszámolni róla - írja a Mi Hazánk elnöke. [...]
Harvey Weinstein zsidó hollywoodi filmproducert Nagy-Britanniában kétrendbeli szeméremsértéssel vádolják meg, amelyeket a gyanú szerint 1996 nyarán követett el Londonban. Az angol-walesi főügyészség [...]
Mindez a 2023-as költségvetésből derült ki.
Elon Musk régóta hirdeti, hogy ő szeretné a földi életet a Mars bolygóra is átköltöztetni, hiába értekeztünk már mi is arról korábban, hogy ez a feladat közel sem olyan egyszerű, mint elsőre hangzik. Egy Twitter-posztban most azt írta, több mint ezer Csillaghajóval vinne át egymillió embert a szomszédos bolygóra.
Dave Smith a MIDI protokoll atyja és legendás szintetizátorok tervezője volt.
A Sávlekötő új részében Lovasi András és Dióssy D. Ákos a Kispál és a Borz új számát szedték sávokra.
December 31-éig meghosszabbította a falusi családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylésének határidejét a kormány - jelentette be Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős korm [...]
106 éve, 1916. június 8-án született Francis Crick Nobel-díjas angol biofizikus, az öröklés anyagát hordozó DNS kettős spirál szerkezetének egyik felfedezője. Egyik nyilatkozatában azt mondta: „Nem Watson és Crick alkotta meg a kettős csavart, hanem a kettős csavar alkotta meg Watsont és Cricket.”
A külügyminiszter szerint a cég elnöke igazolta az ismert japán közmondást.
Pinchász Goldschmidt menye, Avital Chizhik-Goldschmidt újságíró szerint a moszkvai főrabbira és feleségére az orosz hatóságok nyomást gyakoroltak azért, hogy támogatásukról biztosítsák az ukrajnai „különleges műveletet”.
Читать дальше...Még akkor sem, ha elfoglalják a szomszédos ország egy részét.
A budapesti vezetés hitelből tömi be a büdzsén tátongó lyukakat, ám ez legfeljebb csak haladékot jelent.
Читать дальше...Spanyolországban korrupt hatósági személyeket tartóztattak le egy drogcsempész bandák ellen irányuló művelet során, amelyben a spanyol rendőrség és csendőrség mellett az Europol is közreműködött - írt [...]
Akár 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatás is igénybe vehető.
Szijjártó Péter szerint négykeréken viszik Magyarország jóhírét.
A fiút kórházba szállították.
Egy kisgyermek is a helyszínen volt.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.