Putyin barátságával és háborúpártisággal dobálja egymást kormányoldal és ellenzék
A történelem sötét és jó oldalának összecsapásaként láttatnák a kialakult helyzetet.
A történelem sötét és jó oldalának összecsapásaként láttatnák a kialakult helyzetet.
Az orosz elnök megváltozott. Vagy mégsem?
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök repüléstilalmi zóna létrehozását és szigorúbb orosz szankciókat kért az amerikai törvényhozókkal folytatott szombati beszélgetés során – írja a CNN egy belső forrásra hivatkozva. Korábban ugyanezt kérte a NATO-tól is, azonban elutasítást kapott.
Читать дальше...Az állattenyésztéssel légkörbe jutó metán nagy szerepet játszik a globális felmelegedésben.
A bukovinai Szucsáván, a repülőtér mellett alakítanak ki egy európai humanitárius logisztikai központot az ukrajnai háború miatt szenvedők megsegítésére - közölte Klaus Iohannis román államfő szombato [...]
A nyelvész szerint nem az ő hírnevén esett csorba, hanem az őt eltávolító Magyar Nyelvőrén.
Magyarországon 13 kötelező vakcináció van gyermekkorban, míg Ukrajnában csak négy-öt.
A kritikusok és a közönség egyöntetű tetszését is elnyerte a DC legújabb alkotása.
Az orosz erők elfoglaltak egy pszichiátriát Borodjankában, amelyben 670 ember tartózkodik – közölte Kijev kormányzója a Sky News tudósításában.
Читать дальше...Hiába próbálja kétharmaddal bebetonozni Polt Pétert a Fidesz, ha korrupcióellenes ügyészséget hozunk létre, megvalósulhat az elmúlt harminc év bűnöseinek elszámoltatása - írja közleményében Dúró Dóra, [...]
A 184 kilométeres egynapos versenyt a kétszeres Tour-győztes Pogacar nyerte meg.
A tizenöt éves Valeria Lysenko, a The Voice című tehetségkutató énekese és az énektanár édesanyja azért adott elő Budapesten, hogy adományt gyűjtsön a sorstársainak.
Читать дальше...A külügyminiszter úgy véli, ha az ellenzék kezében lenne az irányítás, veszélyben lenne Magyarország.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton megerősítette Charles Michelnek, az Európai Tanács elnökének, hogy Ankara folytatja erőfeszítéseit annak érdekében, hogy Ukrajna és Oroszország között mielőb [...]
A Bayern München nem bírt a Leverkusennel a forduló rangadóján.
Legalább 351 civil meghalt Ukrajnában az orosz csapatok február 24-i megszállása óta, és további 707-en megsebesültek – írja a Reuters az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR) hivatalának megfigyelőire hivatkozva.
Читать дальше...Átlagosan napi 1411 gyorshajtást rögzítettek.
Kínához hasonlóan Oroszországban sem lehet majd hozzáférni a közösségi oldalhoz.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton arra figyelmeztetett, a nyugati szankciók hasonlítanak a hadüzenetre – írta a Sky News. Az orosz elnök állami tévében elmondott beszédében megismétel [...]
Több mint ötven magyarországi szlovák nemzetiségi intézmény felújítása folytatódik idén - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Szarvason, a m [...]
A DK elnöke szerint a kormánypártok minden mondatában szerepel, hogy Gyurcsány, Gyurcsány, Gyurcsány meg Gyurcsány.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.