Feldühödött falusiak meglincseltek Pakisztán központi részén egy férfit, amiért állítólag a muszlimok szent könyvéből, a Koránból vett lapokat égetett el, a bűncselekménnyel összefüggésben több tucat [...]
Magyar idő szerint hétfő hajnalban rendezik meg az 56. Super Bowlt, a profi amerikai futball-bajnokság döntőjét. A helyszín ezúttal Los Angeles, a zsírúj SoFi Stadium, egy olyan létesítmény, amelynek tényleg nincs párja a világon.
Van, ahol még havas eső és hó is eshet.
Egy Oroszország által létrehozott bábkormányt sem az ukránok, sem a világ nem ismerne el.
A 2017-ben hivatalba lépett államfő 73,3 százalékos támogatottsággal kezdi meg második ciklusát. (Külföld)
A katolikus egyházfő a déli Úrangyala-imádság után mondott rövid beszédében nagyon aggasztónak nevezte az Ukrajnából érkező híreket. (Külföld)
A berliniek ezzel a hatodik helyre csúsztak a tabellán.
Két beszorult embert feszítővágóval kellett kiszabadítani.
Ahogy melegszik az időjárás, Európa gázfogyasztása úgy esik vissza.
Meghosszabbították az üzemanyagárak befagyasztását.
Újabb öt évre megválasztotta Németország szövetségi elnökének Frank-Walter Steinmeiert vasárnap Berlinben a szövetségi közgyűlés. A 2017-ben hivatalba lépett államfő 73,3 százalékos támogatottsággal [...]
A Liverpool szűken nyert, a Tottenham továbbra is vergődik.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 6. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
Читать дальше...15 éve találtak egymásra a fiúk és Lina, a kínai mágus.
Elhunyt Paiger István, a Tüke Busz Zrt. volt vezetője, aki az elsőrendű vádlottja volt a nagy buszpernek, ám a bizonyítékok nem az ő bűnösségét erősítették. (Belföld)
Frank-Walter Steinmeier azt kéri Putyintól, vegye le a kötelet Ukrajna nyakáról.
A területen 2014 óta már több mint ötezer ember halt meg, köztük 91 gyerek.
Mindkét besurranó tolvajt elkapták.
Németh György nevét hétszer írta le Puzsér Róbert egy Magyar Nemzetben írt cikke okán. A megtámadott szerző visszavág.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.