Összeomlás szélén a pedagógus életpálya a PSZ-alelnök szerint
A szakszervezeti alelnök szerint a pedagógus életpálya az összeomlás szélén táncol.
A szakszervezeti alelnök szerint a pedagógus életpálya az összeomlás szélén táncol.
Videóriportban mesél a nyaráról az énekesnő.
Elsodródott vízibiciklisek, felborult szörfös, műszaki hibás vitorlás.
Volt egy kis veszekedés a belgrádi elnöki palotában.
Állítása szerint ezzel együtt sem tudott arról, hogy az elítélt producer megerőszakolt volna nőket.
Eric Dupond-Moretti ellen januárban indítottak eljárást.
Több mint 5 százalékos szavazati jogot szerzett a Bartolomeu Investments.
A "Csoda, hogy még élünk" az együttes készülő lemezének ötödik megjelenése, a "Zsúr", "Szomorú séta", "Hogy legyek jó" és "Kismacska" számok után. A felszabadult, nyári dalon Lil Frakkal működött közre Fluor és Diaz párosa.
Elindult a Noizz podcast-műsora, az Egy hullámhosszon! Első vendégünk László Panna, a Színház- és Filmművészeti Egyetem diákja, akinek nevét a FOMO - Megosztod, és uralkodsz című filmből ismerhette meg az ország, azóta pedig gőzerővel tevékenykedik, építi jövőjét és bátran kiáll az értékei mellett.
A nagyvállalatok ezentúl nehezen fogják elkerülni az adófizetést.
Gárdonyban a gombás gyep és a nem elég sík pálya volt a világbajnok problémája?
Összetettben továbbra is a holland Mathieu van der Poel vezet a francia körversenyen.
Az óceánok különös műanyagainak még különösebb sorsa.
A rémisztő mutatványokat bemutató sofőr csak engedéllyel hagyhatja el a lakhelyét.
Sem az autósok, sem a gyalogosok nem közlekedhetnek úgy, ahogy megszokták több, mint egy évig.
A vanilin előállítása eddig környezetszennyező volt, ám a műanyag hulladék jelentette új eljárással ez a probléma megoldódhat.
Segíthet a rendőrségnek megtalálni a rongálót, akiről felvétel készült.
Andrea azt hitte, intim fertőzést szedett össze, holott más volt a baja. Szerencsére nem vette félvállról a dolgot és kinyomozta, hogyan kezelje a problémáját, így sikerült elkerülnie a komolyabb szövődményeket.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.