Kilenc embert gyanúsítottak meg egy süttői betörés után
Még a présház tulajdonosa ellen is eljárás indult. (Bűnügy-baleset)
Még a présház tulajdonosa ellen is eljárás indult. (Bűnügy-baleset)
A márciusi hideg és az éjszakai fagyok miatt idén a legtöbb gyümölcsfajnál legfeljebb csak közepes lehet a termés.
A húsvét utáni enyhítések miatt keddtől sűrűbben indulnak majd a metrók, a buszok és a villamosok is.
Ötezer éve luxuscikknek számítottak a díszített strucctojások: brit kutatók gazdagon díszített strucctojások készítésére és kereskedelmére utaló bizonyítékokra leltek. Eredményeikről az Antiquity című folyóiratban számoltak be.
A szicíliai Palermóban éppúgy, mint Nápolyban a helyi szervezett bűnözés élelmiszerrel megpakolt bevásárlószatyrokkal segít a koronavírus-járványban munka nélkül maradt családokon, így kötelezve el ők [...]
Az OSZ arra hívta fel a figyelmet, hogy ez gyakorlatilag ellehetetleníti a betegellátást, mivel az árfolyamromlás miatt ma már drágábban lehet csak beszerezni illetve előállítani az eszközöket, mint amennyit a nemzeti egészségbiztosító és a beteg összesen fizet értük. (Gazdaság)
Két hétig állt csak az ITK, újra elkezdték gyártani a Mercedes-Benz Reform buszokat.
Mint ismeretes, a március 28-tól életbe lépett kijárási korlátozás szigorúan értelmezve megtiltja a hotelekben történő szálláshely-szolgáltatás igénybevételét. Ezt megelőzően is több hotel bezárását, átmeneti szünetelését eredményezte a március 16-án bevezetett korlátozás, amelynek eredményeképpen külföldi magánszemélyek Magyarországra nem utazhatnak be. A kiskereskedelem egyes szereplőit is komolyan érinti a járványhelyzet, hiszen a kormányzati intézkedések kifejezetten nem tiltják ugyan az olyan üzletek nyitva tartását... Читать дальше...
A program keretében, beruházás esetén – a különböző vállalásoktól függően – akár 800 ezer euró (mintegy 285 millió forint) összegű vissza nem térítendő támogatás is elérhető, legfeljebb a beruházás értékének 50 százalékáig. (Gazdaság)
A 22 éves Joseph Baena Arnold Schwarzenegger házasságon kívüli gyereke, szintén a filmezés és a testépítés érdeklik. Utóbbiról Instagram oldalán rendszeresen oszt meg képeket, amelyek alapján elmondható, hogy apjára ütött.
Iránban pedig 117 új koronavírusos halálesetet jelentett be csütörtökön az egészségügyi minisztérium
A járvány miatt azt kérik, hogy most ne árasszák el őket a turisták. (Belföld)
Márai-idézetre gondolhatott a tisztifőorvos, amikor Wass Albertet mondott az ünnepekről.
155 éve, 1865. április 9-én írta alá a feltétel nélküli megadásról szóló okmányt Robert E. Lee tábornok, a déli Konföderáció erőinek főparancsnoka egy Appomattox nevű kisvárosban, ezzel lényegében véget ért az amerikai polgárháború.
A katasztrófavédelem arra figyelmeztet, hogy a tavaszi melegben a száraz növényzet könnyebben meggyullad.
Az indiai hatóságok koronavírus-gócpontok tucatjait azonosították és zárták le Újdelhiben és több nagyobb államban a koronavírus-fertőzöttek növekvő számának csökkentésére irányuló erőfeszítéseik rés [...]
Az ingyenes parkolás bevezetése óta a népszerű parkolási zónákban 50 százalékkal is több autó cirkál helyet keresve. Jöhet a felfestett kizárólagos lakossági parkolóhely.
A férfiak és a budapestiek nagyobb biztonságban érzik állásukat egy mostani felmérés szerint.
A Joe Exotic-ról szóló dokusorozat pillanatok alatt nézettségi csúcsra tört, amiben azért némi szerencséje is van a Netflixnek: a végeláthatatlan otthonülésben ugyanis ez az a sorozat, amire a világnak szüksége volt.
Magyarországon nem emelkedett a háttérsugárzás a Csernobil melletti erdőtűz miatt - hangsúlyozta az Országos Meterorológiai Szolgálat. Mint kifejtették: április 4-én, szombaton kigyulladt a Csernobil [...]
A detonáció egy magas irodaépületben történt csütörtökön. Az első információk szerint a robbanásban senki nem sérült meg.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.