Tehervonattal ütközött egy autós Vecsés és Üllő között
Az autó átsodródott a másik vágányon érkező vonat elé. Senki nem sérült meg.
Az autó átsodródott a másik vágányon érkező vonat elé. Senki nem sérült meg.
Dalt írtak és koreográfiát készítettek az SF1000-nek, ami a 2019-es koncepciót viszi tovább.
Az idei Estöri történelemverseny egyik feladatként a diákoknak el kellett képzelni, milyen lenne egy 19. század végi Index-címlap. Mi mutatjuk a legjobbakat, ön szavazzon!
Súlyos testi sértés kísérlete miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal az 57 éves asszonnyal szemben, aki csákánnyal esett az élettársának, mert kritizálta az ebédet - írja közleményében a Somogy Megyei Főügyészség.
Magyarország határidőre, az UNESCO által rögzített tartalmi és formai követelményeknek megfelelően elkészítette a budapesti világörökségi helyszín állapotmegőrzési jelentését, amelyben egyebek mellett [...]
Korzikában utakat zártak le, és felszólították az embereket, hogy maradjanak otthon. Liverpoolban kutyáját sétáltatta egy idős férfi, amikor rádőlt a fa.
Tegnap még úgy tűnt, kezdenek csillapodni a feszültségek, erre ma jött egy nyíltlevél.
Úgy gondolom, oldaltól és véleménytől teljesen függetlenül kijelenthetjük, hogy Budapest ostroma, illetőleg a budai várból történő kitörés idén jóval több figyelmet és publicitást kapott, mint az elmú [...]
Minél több állam működik együtt a kutatásban, annál hamarabb eljutunk a megoldáshoz - üzeni a WHO főigazgatója. Kínában már több mint ezer áldozata van a járványnak. (Külföld)
Az Egyesület Államok a kínai haderő négy tagja ellen emelt vádat, mert feltörték az atlantai Equifax hitelbíráló számítógépes rendszerét
OLAF found evidence of fraud and organized crime in 17 out of the 35 streetlight projects awarded to Elios Zrt., but the report is confidential.
A R-Kord a becsült értéknél 1,1 milliárd forinttal drágábban vállalta és kapta meg a munkát. (Belföld)
Kaleta Gábort az Index információi szerint a titkosszolgálat munkatársai kísérték haza dél-amerikai szolgálati helyéről még 2019 tavaszán.
Az állami egyetemek tanszékei visszavonatnák az új NAT-ot. Az irodalomtudományi tanszékek és intézetek szerint az egész úgy elhibázott, ahogy van.
A svédek a fűtés és hűtés energiagazdagét kétharmadában megújuló forrásból fedezik, az EU-s átlag csak 21 százalék.
Szerdától látogatási tilalmat vezetnek be a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) klinikáin - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága kedden az MTI-t. (Belföld)
Mahmúd Abbász palesztin elnök az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt kedden elhangzott nyilatkozatában elutasította Donald Trump amerikai közel-keleti béketervét. „Ez egy izraeli-amerikai terv, amely [...]
A Sinn Féin a szavazók majdnem negyedének – 24,5 százalékának – támogatásával megtörte az ír jobboldal hegemóniáját, mégis nehéz helyzetből vágnak neki a koalíciós tárgyalásoknak. (Külföld)
Látogatási tilalmat vezetnek be a Szegedi Tudományegyetem klinikáin.
Könyves Norbertre sújtott le az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.
Nahalka István oktatáskutató szerint vannak pozitív elemek, de a NAT tanulásszemlélete már a 70-es években is túlhaladottnak számított.
A Liget-projekt vezetője szerint a kormány kitart a korábbi tervek mellett, csak egyelőre nem kezdenek hozzá az építkezéshez.
A koronavírusról már az egész világ hallott, a többség aggódik miatta, azonban vannak, akiket egy cseppet sem zavar a dolog, és ebben is meglátják a piaci lehetőségeket.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.