Megoldódhat a Fidesz dilemmája, miután Áder visszaküldte az igazságügyi salátatörvényt a Háznak
Az államfő lépése megkönnyíti a Fidesznek, hogy reparálja keddi, a törvény elfogadásakor elkövetett szavazási hibáját. (Belföld)
Az államfő lépése megkönnyíti a Fidesznek, hogy reparálja keddi, a törvény elfogadásakor elkövetett szavazási hibáját. (Belföld)
Nerea Pena úgy gondolja, hogy az olimpiák között minden válogatottnak hullámzik a formája.
Nátha, megfázás, légúti betegségek gyakori tünete, de akár hetekig is elhúzódhat a folyamatos tüsszögés. (Bioritmus)
A Mészároshoz köthető cég 6 nap alatt 4,461 milliárd forintnyi munkát nyert el. (Gazdaság)
Számos korábbi publikációmban érintettem már az oktatás és kultúra problémáit, különös tekintettel arra, hogy teljes bennük a baloldali hegemónia. Nemrég Olaszországban történt egy eset, amely – [...]
A magyar EU-tagságtól kezdve az egészségügyön át a sportpolitikáig kérdezzük a Fidesz egyik alapítóját és az EP-s delegációvezetőjét.
Ezen a héten már 3,3 milliárdnál jár a NER informatikai vállalata.
156 éve, 1863. december 12-én született Løtenben Edvard Munch norvég festő, grafikus, A sikoly című kép alkotója. Képeinek visszatérő motívuma a halál, az elmúlás: a Halottas ágynál, a Halál a betegszobában, a Halott anya és gyermeke című képein gyerekkori élményeit dolgozta fel.
David Attenborough lenyűgöző természetfilmekkel örvendeztette meg a világot, melyik közül az egyik legfrissebb – a Dinasztiák - a családok szerepére fókuszál az állatvilágban. Az ötrészes természetfilm-sorozat egy-egy konkrét állatot és annak környezetét veszi górcső alá, így a főszerepekben ezúttal csimpánzok, oroszlánok, afrikai vadkutyák, tigrisek és császárpingvinek jelennek meg – derül ki az AMC közleményéből.
Magyarországon a Facebook nem mondhatja csak úgy, hogy ingyen van. De a versenyhivatali rekordbírság után minden olyan cég aggódhat, ami felhasználói adatok gyűjtése árán "ingyenes". Miért pont a Facebookot büntette a GVH? Hogy lehet elkerülni a bírságot?
A nő védője pedig a jogi minősítés és a büntetés enyhítését kérte a bíróságtól. (Bűnügy-baleset)
Javítás közben tűz ütött ki az orosz hadiflotta egyetlen repülőgép-hordozóján, az Admiral Kuznyecov nehézcirkálón csütörtökön Murmanszkban, legkevesebb hatan megsérültek. A tűz hírügynökségi jelentés [...]
A trailer alapján nem véletlenül tartják már most a sorozatot a Trónok harca utódának.
Eszközöket használnak, fejtörőkkel szórakoztatják magukat, és komplex feladatokat oldanak meg.
Józsefváros korábbi polgármestere több mint 2,5 millió forintot kapna a ki nem vett szabadnapokért. Vizsgálat indult az ügyben, és törvénymódosítást nyújtanak be.
Az esemény a média teljes kizárásával zajlott le, az első képek is csak szerdán kerültek napvilágra. (Sport)
A kör alakú tütü a balett-táncosok legjellegzetesebb ruhadarabja, még azok is hallottak róla, akik egyébként kevéssé érdeklődnek a balettművészet iránt. Nem sokan tudják azonban, hogy a könnyű, tüllből készült szoknya történetét mennyi botrány kísérte.
A Reimann gyáriparos família felmenői meggyőződéses nácik voltak, kényszermunkásokból gazdagodtak meg.
Ludovic Orban román miniszterelnök úgynevezett kormányzati felelősségvállalást jelentett be három, halaszthatatlannak ítélt törvény azonnali hatályba léptetése érdekében a kétkamarás bukaresti parlament csütörtöki együttes ülésén.
Történetének legértékesebb ékszerkollekcióját árverezi el december 17-én a BÁV. A szakértők több mint 300 karátnyi tüzijátékkal készültek, olyan ékszercsodákat válogatva össze, amelyek eddig csupán vágyálmainkban éltek. A Karácsonyi aukció második napján a befektetők kedvenceinek számító kortárs festmények és szobrok kerülnek kalapács alá.
Mindemellett produkciója hiányérzetet azért hagyott. (Kultúra)
Új rendszerrel mérik fel a kockázatokat.
Csak hatról tudják pontosan, hogy hol van, kettőt keresniük kell.
Az egyik pilóta szerint zavaró tényezők sorozata vezetett majdnem katasztrófához, ami végül egy furcsa "komédia" lett.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.