Verhetetlen legenda helyett az NBA leghosszabb haláltusája lett
Egykor úgy tűnt, évekig dominálni fogják az NBA-t, végül bajnoki címet sem szereztek. Az Oklahoma City Thunder nyolc év alatt jutott el megint a tönk szélére, de a jövője ismét fényes.
Egykor úgy tűnt, évekig dominálni fogják az NBA-t, végül bajnoki címet sem szereztek. Az Oklahoma City Thunder nyolc év alatt jutott el megint a tönk szélére, de a jövője ismét fényes.
Az év első kilenc hónapjában az elmúlt év azonos időszakához viszonyítva a Boeing 19 százalékkal kisebb, 58 milliárd dollár bevételt ért el, az üzemi eredménye 97 százalékkal, az adózott eredménye pedig 95 százalékkal csökkent. A kereskedelmi repülőgépek gyártása és értékesítése idén eddig 3,8 milliárd dollár veszteséget termelt.
Újabb tanú vallott az bizalmatlansági eljárást előkészítő bizottság előtt az elnök ellen.
Hamarosan megérkezik a mozikba a Star Wars utolsó része, ez pedig egyenesen történelmi pillanatnak minősül, így a Levi's is beszállt a buliba.
Szörnyű dolgot tett egy mindössze 9 éves gyermek, aki még nem tudja felfogni a súlyos következményeket.
Zenés kísérleti filmet készít A horror filozófiája címmel Lichter Péter és Máté Bori, a műben az alkotópáros Noel Carroll amerikai filozófus 1990-ben megjelent azonos című könyvét adaptálja.
A gyanúsított részegen sodort el egy, háza előtt füvet nyíró idős férfit, aki belehalt sérüléseibe. (Bűnügy-baleset)
Be akart jutni az épületbe, a riasztott mentők megmentették az életét.
Ritka csúcstalálkozón vitatta meg Boris Johnson és Jeremy Corbyn, az ellenzék vezére a kilépési törvény parlamenti vitájának menetrendjét. (Külföld)
Csehországban harminc évvel a rendszerváltás után is jelentős azok aránya, akik szerint jobb volt az élet a szocializmusban, mint a jelenlegi kapitalizmusban, polgári demokráciában – derült ki a [...]
Letéptek és felgyújtottak egy zászlót, összefirkálták a falakat - az aurórások feljelentést tesznek. (Belföld)
A Nemzeti Népegészségügyi Központ azt javasolja, hogy a jelzett területeken az emberek lehetőleg minél kevesebb időt töltsenek a szabadban. (Belföld)
A 94 fős PNL-nek legalább 233 szavazatot kell összegyűjtenie.
Peking le akarja váltani Carrie Lam hongkongi főkormányzót, aki tehetetlennek bizonyult a hónapok óta tartó, egyre erőszakosabb tüntetésekkel szemben – írta szerdán a Financial Times című brit n [...]
Az Európai Néppárt felfüggesztené Törökország uniós tagjelöltségét. Képviselők szerint a törökök, Putyin, Irán és Aszad nyertek, a Nyugat eljátszotta a hitelességét.
Az I. és a II. világháború között mindössze 20 év telt el, azonban a második felvonás még véresebb eredményeket hozott. Közel 100 millió ember vesztette ekkor életét, és ebből több mint 30 millióan civil áldozatok voltak
A szeretkezés egy igen intim pillanat, ami jó esetben kizárólag a két szereplőre tartozik. Mégis, majdnem a párok fele fantáziált már másról, miközben az aktuális párkapcsolatával hancúrozott.
Feltehetően neonácik egy nagyobb csoportja vett részt a támadásban.
Megállás nélkül autózhatnánk az Adriáig. Csakhogy ezt az ajánlást még néhány uniós tagállam megvétózhatja.
Ahogy 1956 visszahozta az embereket a közéletbe, úgy az önkormányzati választáson is tömegek mozdultak meg az elnyomó rendszerrel szemben. (Belföld)
Rövid harangszó és közös ima nyitotta a Mi Hazánk Mozgalom ünnepi megemlékezését a Corvin közben. Novák Előd ismertette az összegyűlt több száz embernek a mozgalom antikommunista programpontjait. [...]
A kormánypárti média két szeged környéki lapja bemutatót tart a fafejűség lélektanáról.
Hatalmas viharok vannak Liguriában és Piemontéban.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.