Újabb zaklatásügy - Vádol egy áldozat
A Budapesti Operettszínház korábbi művészeti vezetője vállfával fenekelte el a színészt.
A Budapesti Operettszínház korábbi művészeti vezetője vállfával fenekelte el a színészt.
Hajnalban -3, +5, délután pedig 7, 16 fok lesz.
Hajnalban -3, +5, délután pedig 7, 16 fok lesz.
Nem egy napon múlik az ország versenyképessége.
Győri Audi ETO KC - Rosztov-Don (orosz) 25-23 (13-9).
A haját és a fülét is tépte, rángatta két idős hölgy egy Óbudán élő vak zongora- és harmonikaművésznek.
Pápai Gábor rajza.
Abe Sinzó: Japán üdvözölte Trump kemény magatartását az észak-koreai vezetéssel szemben.
Petro Porosenko neve is forog a mostani ügyben.
A részvényindex 40 115,77 ponton zárt hétfőn.
"A bíboros iránytű volt a diktatúrák idején."
A két felvonásos produkció nagy szimfonikus zenekarral, és táncművészettel egészül ki.
Szélesi nem tekint vissza, csakis a két előtte álló meccsre koncentrál.
A 26 éves volt katona istentisztelet közben nyitott tüzet a baptista templomban.
A gyűjtemény jelenlegi tulajdonosa ragaszkodik a névtelenséghez.
London "nagyratörő" gazdasági viszonyrendszert akar az EU-val.
Vadai: a kormányfő célja, "hogy tovább uralkodhasson" a Magyarországon élők felett.
"Nem akarok csalódást okozni támogatóimnak."
A regény azt mutatja be, miként támogatta habozás nélkül a német nagyipar a náci háborús gépezetet.
Szombat délután derült ki, hogy a lakóházat elfelejtették rákötni a gerinchálózatra.
"Csak azt szeretném, ha visszakaphatnám a pénzemet: nyugdíjasként én fizetem az unokám egyetemi tandíját, miden fillér számít."
"Csak azt szeretném, ha visszakaphatnám a pénzemet: nyugdíjasként én fizetem az unokám egyetemi tandíját, miden fillér számít."
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.