Vezérkari főnök: akár meg is duplázható a határ menti létszám
A most elkészült bázisok konténerei bővíthetőek.
A most elkészült bázisok konténerei bővíthetőek.
Putyini úton menetel Orbán Viktor a nemzetközi jobboldaliak szerint.
Putyini úton menetel Orbán Viktor a nemzetközi jobboldaliak szerint, de 101 társadalmi szervezet is önmérsékletre szólította a kabinetet.
20 foknál melegebb is lesz.
Kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt felmentették.
Pápai Gábor rajza.
Gyakran rendeznek ott gyorsulási versenyeket.
Az OTPDirekt oldalához hasonló honlapra irányítják az ügyfeleket az adathalászok.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 1,28 százalékos csökkenéssel, 32 357,88 ponton zárt.
A kapus a mérkőzés első félidejében még védett.
Eddigi legfontosabb mérkőzése a 2015-ös U21-es Európa-bajnokság döntője volt.
A Fidesz frakcióvezetője sorosozott is egy jót a parlamentben.
A Momentumnak adott igazat Péterfalvi Attila.
Lehet, hogy naponta szidja, vagy épp isteníti.
Röszkén már szinte minden nap fognak kábítószercsempészt a határrendészek.
A szakadárok Grad rakéta-sorozatvetőkkel nyitottak tüzet az ukrán katonák állásaira.
A Duna Arénáról mondta Vígh László kormánybiztos, hogy nyolc milliárdért készül el.
A Duna Arénáról mondta Vígh László kormánybiztos, hogy nyolc milliárdért készül el.
Semjén Zsolt és a KDNP összevonta szemöldökét.
A benzin ára most nem változik.
London bejelentette, hogy március 29-én aktiválja a Lisszaboni Szerződés 50. cikkelyét.
Több száz ember elbocsátására készülhetnek a háttérintézményekben.
A méhek 15-20 százaléka elhullott Békés megyében.
A balesetben egy férfi meghalt, többen megsérültek.
A két ütközésben összesen négyen sérültek meg.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.