Az Est Media benyújtotta a csődkérelmet
Nem tudtak bevonni tőkebefektetőt.
Nem tudtak bevonni tőkebefektetőt.
A honatyák még beszélni sem voltak hajlandóak a jegybankelnök puccskísérletről szóló beszámolójáról.
Visszaesik a hőmérséklet, napközben 7-12 fokot mérhetünk.
"Remélem, semmi komoly" - mondta az államfő, majd néhány másodperc múlva folytatta a beszédét.
A legeredményesebb játékos a szegedi Bodó Richárd volt tíz góllal.
Tartanak a szabályozói rendszer változásaiból eredő bizonytalanságoktól is.
A cégcsoport tavaly közel 264 milliárd forintos nettó nyereséget könyvelt el.
Markológéppel emelték ki a gödörből a monstrumot.
A bíróság döntése jogerős.
A 20 fok fölötti csúcsértékek május első felére jellemzőek.
A felcsúti polgármester cégének árbevétele tíz év alatt hússzorosára nőtt.
Példás az ellenzéki összefogás az államfőjelölés ügyében.
Nem történt orvosi mulasztás, tudták, hogy a babák összenőttek.
Nyolcaddöntő, visszavágó: Vasas-Dorog (II.) 4-0 (2-0).
Fenntartanák a társasági adón keresztüli sporttámogatást.
Alapításuk óta 1,93 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat.
A vádlott büntetett előéletű, többszörös visszaeső, feltételes szabadságra nem bocsátható.
Korábban az oszlopok egy részét a főváros megbízásából kidöntötték, elszállították.
Megint kiderült valakiről, másfél milliárdot nem vett észre, amikor vagyonbevallást készített.
A forint árfolyamát nem befolyásolta a jegybanki döntés.
A Vulkán nevű hajó kiemelése egy hétig is eltarthat.
"Zsákutcába vezették a magyar gazdaságot."
Ónodi-Szűcs Zoltán: A kórházigazgatói kinevezés nem tapasztalat, hanem bizalom dolga.
Mostanáig 25 ellopott autót tudtak azonosítani.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.