Diákok tüntettek Budapesten
Ismét tüntettek a diákok Budapesten: több százan a Deák téren gyülekeztek, a folyamatosan gyarapodó tömeg pedig valamivel 18 óra előtt elindult és az Országházhoz vonult. Végül több ezren gyűltek össz [...]
Ismét tüntettek a diákok Budapesten: több százan a Deák téren gyülekeztek, a folyamatosan gyarapodó tömeg pedig valamivel 18 óra előtt elindult és az Országházhoz vonult. Végül több ezren gyűltek össz [...]
Greg Abbott texasi kormányzó helyi idő szerint csütörtökön leállította egy gyilkosság miatt elítélt férfi halálbüntetésének végrehajtását, miután a rab családja kegyelmet kért, Alabamában pedig nem t [...]
Migránsok barikádozták el magukat egy időre az egyik római befogadóközpontban. Azért tiltakoznak, mert nem kapták meg havi járandóságukat. A kapu körül dulakodás alakult ki, a rendőrség közbelépett, é [...]
A nyomozó hatóság várhatóan indítványozza a Kecskeméti Járásbíróság nyomozási bírójának, hogy hosszabbítsa meg Zuschlag János március 1-jén lejáró előzetes letartóztatását, tudta meg a Magyar Idők hat [...]
A 27 éves, küzdősportot űző férfi a hajánál fogva vonszolta végig a buszon az élettársát Győrben, és ez csak az egyik kegyetlensége volt. Pénteken mentőt hívtak hozzá a bíróságra. Elrendelték az előz [...]
Donald Trump amerikai elnök a konzervatív mozgalom konferenciáján (CPAC) pénteken elmondott beszédében ismét hangsúlyozta, hogy kormányzata elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként. Az amerikai elnö [...]
Azonnali tűzszünetet kell bevezetni a szíriai Kelet-Gútában és a nemzetközi közösség mihamarabbi összefogására van szükség a további emberi szenvedés elkerülése érdekében - jelentette ki Federica Mogh [...]
2018. február 22-én Kubinyi Tamással az Álmos Király TV élő világhálós adásában beszélgetett dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője a végkifejlet felé tartó és baljós jel [...]
Eltűnik a kereszt, amelyet a "háborús bűnösként" kivégzett Alfred Jodl Wehrmacht-tábornok, vezérkari főnök emlékére emeltek a család temetkezési helyén a bajorországi Chiem-tó egyik szigetén [...]
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) pénteki határozata szerint Patyi András tagsága a testületben nem összeférhetetlen más tisztségeivel. A bizottság elnöke a személyét érintő döntéshozataltól az elő [...]
A somlóvásárhelyi iskola sikerigazgatóját tüntette el a színről a pápai fideszes alpolgármester felesége, mert nem tetszett neki a pályázatíró cég amivel 160 millió forintot nyert az intézmény. Tanke [...]
Újabb pártot vett nyilvántartásba az áprilisi országgyűlési választásra pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), ezzel 99-re emelkedett a nyilvántartásba vett pártok száma. Négy évvel ezel [...]
Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének 44 napja van, hogy hivatalában maradjon, a Jobbik v [...]
Jogerősen egy év végrehajtandó börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Törvényszék Katonai Tanácsa egy volt rendőrt, aki pénzt kért ismerősétől egy közlekedési baleset eltussolásáért - tájékoztatta a törv [...]
Az ESMA Reklám Zrt. korábban sok baráti gesztust kapott a politikától. Most fordult a helyzet, a cég kedveskedik a politikának 95 százalékos kedvezménnyel. Garancsi István cége üzleti alapon nehezen é [...]
Ézsaiás próféta pecsétjét találhatták meg jeruzsálemi ásatásokon régészek – jelentette a Háárec című újság honlapja. A törött, hiányos agyagpecsétet Jeruzsálem jelenlegi, középkorban létrejött [...]
Holtan találtak 2018. február 22-én két férfit rákóczifalvai otthonaikban – tudatta szűkszavú közleményben rendőrség. Mint hozzátették, a hatóság egyik esetben sem zárta ki egyértelműen az ideg [...]
A jövő héten várható extrém hideg miatt jövő vasárnapig felfüggeszti a számlatartozások miatti kikapcsolásokat az E.ON Hungária Zrt. A társaság pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményben tudatta: e [...]
Kigyulladt egy családi ház pénteken Nagykőrösön; egy ember a helyszínen életét vesztette - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t. Csámpai Attila elmondta: Nagyk [...]
Olvasónk írja: Az itt leírtakért vállalom a felelősséget, a belemagyarázásokért, félreértésekért nem. A hét negatív eseményei közé lehet sorolni az öleb megütését, majd az ezt követő forradalmi lin [...]
A második koszovói kormány bukhat bele a Montenegróval folytatott határvitába. Mivel a képviselők távolléte miatt a parlament nem tud szavazni a Koszovó és Montenegró között 2015-ben megkötött határeg [...]
A Demokratikus Koalíció azt ígéri, hogy kormányra kerülése esetén minden háztartás számára ingyenessé tesz havi két köbméter vizet, 15-20 köbméternyi gázt és 50 kilowattórányi áramot. Gyurcsány Feren [...]
Az Európai Unió további egy évvel meghosszabbította a Fehéroroszországgal szemben bevezetett fegyverembargót és négy fehérorosz állampolgár ellen hozott szankciókat. Az uniós korlátozó intézkedések a [...]
Független jelöltként nyilvántartásba vette a több mint hatmilliárd forintos költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő, az országgyűlési választáson indulni kívánó Czeglédy Csabát [...]
Független jelöltként nyilvántartásba vette a több mint hatmilliárd forintos költségvetési csalás gyanújával előzetes letartóztatásban lévő, az országgyűlési választáson indulni kívánó Czeglédy Csabát [...]
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.