MNB: hét százalékkal nőtt a kormányzati értékpapírok állománya
A teljes értékpapír-állomány 6,9 százalékkal 66 597 milliárd forintra emelkedett.
A teljes értékpapír-állomány 6,9 százalékkal 66 597 milliárd forintra emelkedett.
A női egyenjogúsági harc egyik fontos állomása az enyészeté lett.
Az albán származású énekes sohasem kapta vissza az összeget.
Szerinte a szervezet nem kifogásolta a politikusok részvételét az alapítványok kuratóriumában.
Mint elmondta, óriási közbiztonsági kockázatot jelent a tömeges és illegális migráció Európában.
Több mint kétezer AK–47-est akartak átcsempészni.
Már többen szenvedtek súlyos égési sérüléseket.
2020 óta nem állt fővárosi színpadon.
A Karmelita kolostorban fogadta vendégét a magyar kormányfő.
A központi közigazgatás és az igazságszolgáltatás különböző szerveiből tevődik majd össze.
A rendőrség átfésülte a Túr egy szakaszát.
Meggondolandó belevágni, de később se lehet jobb a helyzet.
Régiókra szakadt a globalizáció, Oroszország pedig elveszítette a legnagyobb piacát.
Áll a bál Franciaországban.
A rendőrök is a helyszínre vonultak.
A döntés a legtöbb üzenetküldő alkalmazást, valamint a Spotifyt is érinti.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.