Beperelték az Apple-t
A Coalition for Safer követeli, hogy az Apple távolítsa el a Telegram nevű közösségi média-alkalmazást az Apple Store-ból.
A Coalition for Safer követeli, hogy az Apple távolítsa el a Telegram nevű közösségi média-alkalmazást az Apple Store-ból.
„Ezt komolyan gondolta? Ez egy önző politikai lépés volt, hogy növelje a népszerűségét.”
A második hullám lefelé ívelő szakaszába léptünk – mondta az országos tisztifőorvos.
Húsz éve halt meg Sinkovits Imre, aki soha nem lett áruló.
Elutasította az örmény parlament azt az indítványt, hogy vitassa meg az orosz és az azeri elnök, illetve az örmény kormányfő novemberi megállapodását.
Ha a projektcég bizonyítani tudja az adatmegtagadás jogszerűségét.
Peter Liese, az Európai Néppárt egészségügyi szóvivője szerint előnyös a közös vakcinabeszerzés.
A film premierhétvégéjén 3,2 millió dollárért (956 millió forintért) váltottak jegyet a nézők a mozikban
Lesz magyar szuperszámítógép, és az a cél, hogy tíz éven belül Európa tíz legjobban digitalizált országa között legyünk.
A vakcinációt jelenleg a Gamaleja Intézet Szputnyik V és a Vektor kutatóközpont Epi-Vac-Corona elnevezésű oltószerével végzik.
Az orosz külügyi szóvivő, Marija Zaharova reagált az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó bejegyzésére.
Lecserélődött egy aminosav, ezért az idegvégződés taszítja a mérget.
Budapesten 75 százalék alatti, országosan pedig 79 százalék volt a szállók kihasználtsága.
A folyószámláról minden tavalyi költségünk rajta lesz a kimutatáson.
A munkavállalók kezdő bére legalább bruttó 335 700 forint, míg az elérhető legmagasabb bér bruttó 465 100 forint.
Fordítsunk hátat a szirénhangoknak, és válasszuk az oltást – kéri az emberi erőforrások minisztere.
A színművész már kétszer is elkapta a koronavírust.
A hétfői ítélethozatal után a vállalat vezetőjét letartóztatták, börtönbe vonulása előtt át kell esnie egy koronavírus-teszten.
Figyelmeztetnek a független biztosítási alkuszok.
Mártha Imrével a leendő „nemzeti kukacégről”, egy Budapesten eldobott almacsutkáról és az új fővárosi közművállalatról is beszélgettünk.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.