Harmadik a magyar csapat a kempo Európa-bajnokságon
Románia és a házigazda Portugália mögött.
Románia és a házigazda Portugália mögött.
Vajon mit érezhet szegény Okamoto Maszahiro?
Újabb kitelepítéseket kellett eszközölni, miután a tűz elérte a város nyugati részét.
A vasárnap meghalt Ivan Milat hét hátizsákos fiatalt ölt meg négy év alatt. Egyik kiszemelt áldozata az utolsó pillanatban megmenekült, évekkel később ő azonosította a hírhedt sorozatgyilkost. A rendőrség szerint több áldozata is lehetett, de a férfi egyetlen gyilkosságot sem vállalt magára.
Néhány ember fejfájásra panaszkodott.
A brit kormányfő azonban nem adja fel, hogy valahogy elérje a decemberi szavazást.
Október 29-én délben.
Akárhogy is, a kormányfő szerint a magyaroknak a turizmus a hazaszeretet kifejezésének egyik formája.
Próbálkoztak helikopterről, végül egy speciális hidraulikus cseresznyeszedő gép segítségével hozták le a már élettelen férfit.
Az utóbbi években kicsit már sántikált a Call of Duty sorozat, de úgy tűnik, hogy a Modern Warfare visszarángatja a szériát az élbolyba. Már ha hajlandó elindulni a játék.
Stephen Morris felesége hangszerén kísérte Andrea Boccellit.
Nem egyetlen szavazás miatt lép ki az együttműködésből a helyi Momentum, de másként képzelik az önkormányzati munkát, mint az MSZP és a DK.
Eddig aszteroidaként tartották számon, de kiderült, hogy gömb alakú, így letaszítja a trónról a Cerest.
A rendőrség honlapján fog tájékoztatni a lezárásokról.
Ketten megsérültek. A gyanúsított egy égő benzines palackot is bedobott az imahelyre, később otthona közelében kapták el.
Tünde Handó could escape international criticism for jeopardizing judicial independence by securing a spot on Hungary's Constitutional Court.
Ezzel rázta le Orbán a NER médiagépezetének szlovéniai terjeszkedésére vonatkozó szlovén újságírói kérdést.
Az Időbevándorlók című sorozatban menekültek lepik el Norvégiát. Csakhogy ők nem más országokból, hanem a múltból jöttek. Ők is norvégok, de elég nehéz együttélni velük.
Jogerőssé vált minden budapesti kerületi polgármester-választási eredmény, így végleges a kompenzációs listáról bejutottak névsora is.
A neurobiológus szerint illetlenség az Orbán Viktornak címzett magánleveléből idézve téves következtetéseket levonni.
Az Iszlám Állam vezetőjének halálához vezető akció önmagában is nagy siker, de az elnök még többet akart kihozni az al-Bagdadi elleni akcióból.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.