Olyan készül a kerékpársportban, amilyen még sose volt
És még magyar vonatkozásai is lehetnek a sikernek.
És még magyar vonatkozásai is lehetnek a sikernek.
Az erdélyi szórványban szeptembertől 38 új iskolabusz segíti a gyerekek magyar iskolába járását - ismertette a miniszterelnök-helyettes.
Читать дальше...Egy időben lehet majd 29 különböző kültéri kiállítást megtekinteni.
Megbesz�l�st folytatott orosz hivatali partner�vel Moszkv�ban Kijumarsz Heidari, az ir�ni sz�razf�ldi er�k parancsnoka - k�z�lte h�tf�n az orosz v�delmi miniszt�rium. Az ir�ni t�bornok a t�rca szerin [...]
Három fordulót követően nulla ponttal és 0–5-ös gólkülönbséggel sereghajtó helyen a berliniek.
Kevesen tudják, hogy már a kezdetekkor, a jamestowni kolónia korai éveiben sor került egy igen demokratikus berendezkedés kipróbálására, amelyet a szükség és a kolónia addigi eredménytelensége szült.
„Tudták, hova kell ütni” – fogalmazott Tamás.
Temérdek tényező befolyásolja azt, melyik felét preferáljuk az ágynak.
A milliárdos által idézett közvélemény-kutatás alapján erre tényleg nincs szüksége.
Читать дальше...Mindenképp érdemes figyelni rá, ha a következő időszakban látogat ki valaki az eseményre.
Amint azt h�r�l adtuk, egy 32 �ves cig�ny Szeksz�rd egyik j�tsz�ter�n "el�zetes sz�v�lt�st k�vet�en" meg�t�tt egy 12 �ves fi�t, akinek s�lyos s�r�l�sei lettek. Emellett egy m�sik gye [...]
A győri polgármester elmondása szerint Borkai Zsolt Audiját használta.
A klub hivatalos közleményt adott ki.
Sivatagi területek jelentős része már víz alatt volt, amikor 5,1-es erősségű földrengést jelentettek.
Читать дальше...Nem hirtelen alakul ki - legalább 10-15 év “munkája” a vastagbélrák kialakulása. Ma Magyarországon a betegek 10%-a még 55 éves sincs. A kolonoszkópiával a kór hamarabb felfedezhető volna, azonban sokan félnek tőle. Cikkünkben összeszedtük, milyen tévhitek övezik a vastagbélrákot, melyekkel érdemes idejekorán leszámolnunk.
A Human Rights Watch nev� szervezet jelent�se szerint a sza�d-ar�biai hat�r�r�k rendszerint megk�nozz�k vagy agyonl�vik az afrikai migr�nsokat, akik Jemenen kereszt�l pr�b�lnak bejutni az orsz�gba. Az [...]
A fiókok helyreállításával kapcsolatos keresőkifejezések 5000 százalékkal nőttek a Google-ön.
Egy ember megsérült.
Meg�ltek egy hatvan�t �ves f�rfit egy p�csi lak�sban. A felt�telezett elk�vet�t, egy h�sz�ves f�rfit, elfogt�k - k�z�lte a Baranya V�rmegyei Rend�r-f�kapit�nys�g a Police.hu oldalon h�tf� d�lut�n. A [...]
Felborult egy kamion az M3-as aut�p�lya V�s�rosnam�ny fel� vezet� oldal�n �feh�rt� k�zel�ben, a 246-os kilom�tern�l, a balesetben egy ember megs�r�lt - �rta a Szabolcs-Szatm�r-Bereg V�rmegyei Rend�r-f [...]
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.