Elgurult teniszmilliárdok – Indokolatlanul magas összegű szerződések vezettek az összeomláshoz
A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) és az állam számára káros szerződések vezettek a szervezet gazdasági összeomlásához. (Sport)
A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) és az állam számára káros szerződések vezettek a szervezet gazdasági összeomlásához. (Sport)
Tovább pezseghet a belföldi turizmus, ha a vendégeken múlik; csaknem minden második válaszadó tervez őszre többnapos utazást a Szallas.hu friss felmérése szerint. Az őszi üdülésre akkor is sort kerítenek, ha ehhez szabadságot kell kivenni. 16,5 százalékkal több aktív foglalás van szeptember-november időszakra, mint tavaly ugyanekkor. Gyula, Hajdúszoboszló és Zalakaros a legnépszerűbb úti célok a következő hónapokban.
Megbeszélésre mentek a Színművészeti lemondott vezetői Vidnyánszky Attilához a Nemzetibe, de sajtótájékoztatójukon elmondták, álláspontok olyan messze vannak egymástól, hogy annak közelítésére nem volt esély. A hallgatók hosszú távra rendezkednek be, mert a Vidnyánszky vezette Színház- és Filmművészetért Alapítvány a hallgatók követeléseit válaszra sem méltatta. Egyre több egyetem és művész fejezi ki szolidaritását az egyetemmel, estére pedig verses demonstrációt szervezett a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), a Szépírók Társasága és a Slam Poetry.
Lapunkhoz már kedden eljutottak hírek arról, hogy koronavírusos lett a minisztérium egyik vezető beosztású munkatársa, ezért a tárcát háromszor is megkerestük, de egyszer sem kaptunk választ. (Belföld)
Silvio Berlusconi pozitívnak bizonyult a Covid-19 vírusteszten - jelentette be pártja, a Hajrá Olaszország (FI) kedden, hangsúlyozva, hogy a 83 éves politikus tünetmentes, és házi karanténban tartózkodik.
Tizenkét esetben ki is mutatták a fertőzést, a kollégiumban több lakó karanténba került. (Belföld)
Lanyhul a fegyelem, ami a rendőrségi statisztikákban is tükröződik.
A címben szereplő kérdésre egy Ford Kuga segítségével keressük a választ, melyet néhány napig Budapesten és a Balaton környékén teszteltünk a Ford Petrányi jóvoltából. A rövid válasz igen, de nézzük, lesznek-e ellenérvek és tanulságok - rendhagyó autóteszt következik.
Bevallom, kölcsönöztem a címben szereplő megnevezést azokra a fiatalokra, akik összevissza ragasztgatták a Színház- és Filmművészeti Egyetem bejáratát, majd csinálták a fesztivált. Ugyanis [...]
Vegyesen mozgott a forint a vezető devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. (Gazdaság)
Rakétatámadást hajtott végre Izrael egy szíriai légitámaszpont ellen szerdán éjjel - adta hírül a SANA szíriai hírügynökség. Az arab ország légvédelme - a közlés szerint - a harci repülőkről indított [...]
Szolidaritást vállalnak.
A 168 óra újságírói közül többen is azt mondták lapunknak, eddig nem éreztek közvetlen politikai nyomást. Állításuk szerint Milkovics azt hangsúlyozta nekik: nem akar a lap tartalmába beleszólni, de volt tudomásuk arról, hogy a vezérigazgatónak több konfliktusa is volt már Rózsa Péterrel. (Belföld)
Mexikóban halt meg a koronavírus-járvány miatt eddig a legtöbb egészségügyi dolgozó - áll az Amnesty International szerdán közzétett jelentésében. A szervezet adatai szerint Mexikóban 1320-an halta [...]
Követeléseik miatt nem érheti őket semmiféle hátrány - áll nyilatkozatban.
A természetben akár több száz évig is fennmaradó műanyagok okozta környezeti problémák kezelése és a műanyaghulladékok hasznosítása egyre égetőbb kérdésként jelennek meg Európa-szerte. Egy magyar kutató-fejlesztő cég, a New Energy Kft. több, mint egy évtizedes munkájának ért be most az eredménye.
Összetett követelményekkel előzi meg a magyar rendszer, nehogy túl sokat kelljen tesztelni. (Külföld)
Hét településen tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap, a választások között több olyan is van, amelyet a veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani az eredetileg kiírt tavaszi időpontban. [...]
A háziméh mérge "rendkívüli hatékonysággal" képes elpusztítani a melldaganatok egyik legagresszívebb formájának, a háromszorosan negatív mellráknak a sejtjeit - állapították meg ausztrál kut [...]
Az energiahatóság régi-új vezetője, Horváth Péter még Tóth Bertalan MSZP-elnök tarifacsökkentést firtató kérdéseit is kifogásolja. (Gazdaság)
A férfi korábban többször is megfordult az étteremben, de udvariatlannak találta a személyzetet. (Bűnügy-baleset)
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.