Kétmilliárd forintos csalásért hat és fél évet kapott egy pécsi ügyvéd
Két társával egymást is átverték. Kétszáz befektetőt tévesztettek meg ötszázalékos kamatot ígérve.
Két társával egymást is átverték. Kétszáz befektetőt tévesztettek meg ötszázalékos kamatot ígérve.
Érelzáródás okozott mellkasi fájdalmakat a demokrata elnökjelölt-aspiránsnak. A 78 éves politikus határozatlan időre lemondta a kampányeseményeit.
Egy külföldi nő az áldozat, aki illegálisan tartózkodik Németországban.
A sérülések és a sárga lapok miatt inkább behívták a futballistát az Eb-selejtezőkre.
Vlagyimir Putyin orosz államfő szerint az „iskolai klímasztrájkok” mozgalmát elindító 16 éves svéd lány, Greta Thunberg egy kedves, ám rosszul tájékozott tizenéves. „Menj el, és mag [...]
Nem hajlandók színt vallani a monetáris és a fiskális politika hazai felelősei, miért is gyengül immár hosszan és folyamatosan a forint. Az Országgyűlés költségvetési bizottságának DK-ás elnöke másodszor is sikertelenül próbálkozott a kormánypárti tagok összeterelésével és a meghívottak beszámoltatásával. (Gazdaság)
Nem hajlandók színt vallani a monetáris és a fiskális politika hazai felelősei, miért is gyengül immár hosszan és folyamatosan a forint. Az Országgyűlés költségvetési bizottságának DK-ás elnöke másodszor is sikertelenül próbálkozott a kormánypárti tagok összeterelésével és a meghívottak beszámoltatásával. (Gazdaság)
Az előző vb-n ezüstérmes súlylökő úgy érzi, hogy sok maradt még benne a döntőre.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint másodfokú riasztás van érvényben, illetve várható Somogy, Vas és Zala megyében, az érintett területeken a következő órákban viharos széllel, [...]
Joseph Ferdinand Cheval péknek készült, de végül postás lett és utólag nagyon jól tette, különben szegényebbek lennénk egy igazán varázslatos épülettel. Cheval harminchárom évig építette saját kezűleg az egyik álmában megjelent palotát, amihez a köveket a levélkihordás közben gyűjtötte. (Fotógaléria)
Célzott lövésekkel öt embert sebesített meg, minden esetben fennállt a súlyos sérülés veszélye. (Bűnügy-baleset)
A Cryptococcus gattii több mint 300 embernél okozott tüdőgyulladáshoz hasonló betegséget.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói emberölés bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki Óbudán egy elhagyott épületben olyan súlyosan bántalmazott egy nőt, hogy belehalt a sé [...]
Sokszor okoz riadalmat, ha gyomortükrözésnél kiderül: be van gyulladva a nyelőcső. Mivel ennek az állapotnak valóban „csúnya” következményei lehetnek, jobb megelőzni. (Bioritmus)
Az ügyben két éve nyomoz a rendőrség, de csak most helyeztek letartóztatásba egy nőt és egy férfit. Harmadik társuk szökésben van.
A cigányság helyzete, lélekszámának aggasztóan gyors növekedése Magyarország legégetőbb problémái közé tartozik, amely hosszú távon komoly etnikai krízissel fenyegeti az országot. A liberális demokrác [...]
Az elsőfokú ítélet nem jogerős, a kiskorúakat arcon és hátba lövő férfi enyhítésért fellebbezett.
Első tory vezetői kongresszusi programbeszédében a kormányfő nem hagyott kétséget afelől, hogy a parlamenti törvény ellenére is kész alku nélkül elhagyni az Európai Uniót. (Külföld)
És egyébként is: miért változnak hetente a táplálkozási ajánlások? Kiben lehet megbízni, ha a tudósok folyton meggondolják magukat?
Amikor rátaláltak az áldozatra, már 10-12 napja halott lehetett. A gyanúsítottat már korábban is kereste a rendőrség. (Bűnügy-baleset)
Meetings of oppositon party Párbeszéd suspected to have been bugged, the party filed a complaint at the Budapest Prosecutor's Office.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2019. október 2-án 5 óra 17 perckor. Egy Mercedes típusú személygépkocsi vezetője közlekedett – vélhetően a megengedett sebességet túllé [...]
Nem? Még jó hogy itt vagyunk! Most először hallhatjuk egy másik bolygó tektonikus zajait, köszönhetően a NASA InSight szondájának.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.