Új korszak kezdődik, amikor kigyúl a második Nap
Az egész emberiség történelmében fordulatot hozhat, ha sikerrel jár a Dél-Franciaországban épülő kísérleti fúziós erőmű, az ITER, amiben mesterséges plazma termel majd energiát. De hogyan?
Az egész emberiség történelmében fordulatot hozhat, ha sikerrel jár a Dél-Franciaországban épülő kísérleti fúziós erőmű, az ITER, amiben mesterséges plazma termel majd energiát. De hogyan?
A Time Out friss listája szerint a világ 41. legklasszabb környéke Újbudán található.
A Neptun-II program a földközi-tengeri kikötőket vizsgálta, 1,2 millió ellenőrzést hajtott végre.
Szerinte vészhelyzet van, és minden országnak ki kell vennie a részét abból, hogy a felmelegedés megálljon.
A rudabányai lelőhelyről ismert Rudapithecus hungaricusnak nevezett ősmajom képes lehetett a mai emberhez hasonlóan felegyenesedve állni – állapították meg amerikai és kanadai kutatók egy különösen ritka leletnek számító, 10 millió éves medencecsont elemzése nyomán.
Havasi Gábor közel két hónapra akart eljönni az Országos Mentőszolgálattól, de nem tudják helyettesíteni.
Meg fogják védeni az országukat, ha Szaúd-Arábia vagy Amerika katonai csapást intézne ellenük.
Autójában lőtték le Amszterdam egyik negyedében a futballista Kelvin Maynardot - írja a BBC. Az Index szerint holland jobbhátvéd az Nso.hu szerint 2011-ben fél évet a Kecskemétben játszott, 8 őszi NB [...]
És még mozgalmat is indított ezügyben egy kanadai egyetemista. Már közel ezren csatlakoztak.
Írásbeli javaslatokat nyújtott be a brit kormány az Európai Unió és az Egyesült Királyság között megkötött, de nem ratifikált kiválási szerződés módosítására - közölte az Európai Bizottság szóvivője csütörtökön.
A Rogán vezette minisztérium mindent megtett, hogy ne kelljen válaszolnia a közérdekű adatkérésre, de másodfokon is pert vesztett.
A horvát kormány teljes egészében elfogadja a népszavazás kiírását kezdeményező szakszervezetek követelését, és visszaállítja a 67 évre megemelt nyugdíjkorhatárt 65 évre, továbbá törvénymódosítási javaslatot nyújt be, hogy azok, akik ezt szeretnék, 65 év felett is dolgozhassanak - jelentette be Andrej Plenkovic horvát kormányfő a csütörtöki kormányülésen.
Video report: A city in India with 10 million inhabitants ran out of water.
A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás bűntett kísérlet, valamint lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy szolnoki lakos ellen. A 18 éves cigány 2019. szeptember 17 [...]
A hamisítványok legnagyobb része Kínából származik.
Ehhez hasonló, különleges történelmi kérdések százai várják Önt és társait a Múlt-kor történelmi magazin egyedi fejlesztésű, kvízalapú társasjátékában.
2,9 százalékos gazdasági növekedést várnak a májusban becsült 3,2 százalék helyett.
Bővülő csapatába keres új embereket az Indexet is fejlesztő Inda-Labs.
Lezuhant egy F-16-os belga harci repülőgép az északnyugat-franciaországi Pluvigner városában, az egyik pilótát kimentették, a másik fennakadt egy nagyfeszültségű vezetéken – közölték helyi hatós [...]
Vasárnap este 10 óra körül egy galántai lakótelepre riasztották a rendőröket. A rendőrség Facebook-beszámolója szerint egy férfi feltört egy BMW-t, majd miután beült az autóba, véletlenül bezárta magá [...]
Eddig 15 milliárdot akartak a 2022-es Eb tartalékhelyszínére szánni.
És erre hivatkozva be is tiltottak több mint 200 csoportot, amik mind a fehér faj felsőbbrendűségét hirdették.
Így már szinte biztos, hogy a román korrupcióellenes ügyészség (DNA) korábbi vezetője vezetheti az uniós vádhatóságot.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, a kormányzó jobboldali Likud párt elnöke "széles egységkormány" megalakítására tett javaslatot csütörtökön Beni Ganznak, az ellenzéki centrista Kék-fehér párt elnökének.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.