Elloptak két zsák pontyot, 40 kiló búzát, ráadásul ittasan vezettek közben
Néhány perc alatt elfogták a két férfit.
Néhány perc alatt elfogták a két férfit.
Alig két nappal az után, hogy Orbán Viktor és neje a Siratófalnál imádkozott, ma hajnalban kifordult a több mint két évezred óta álló falból egy hatalmas méretű, úgynevezett herodeánusi faragott kő, s [...]
Az olasz csapat fellebbez az ítélet ellen.
Hazaárulás vádjával indult eljárás az orosz állami űrkutatási vállalat vezető kutatóintézetének munkatársa ellen, aki állítólag hiperszonikus repülőgépekről adott ki adatokat.
Csak sikerült visszavonni a Kékszalag alatt a légtér nagy részét kisajátító engedélyt. Akár még Besenyei Péter is repülhet végül.
A két tehetségnek tartott játékos a sztárbíróval belökte a bajnokságot. Az NB I. öt mp-ben.
Öt hét alatt új feladatot kell találni az EU-s Sophia akciónak.
Több mint száz évvel a tragédia után sem könnyű megemészteni, hogy a Titanic elsüllyedése során csupán 700 ember menekült meg, míg több mint 1500-an a tengerbe vesztek. Csaknem ilyen hihetetlen néhány túlélőnek a története, akik olykor elképesztő módon élték túl a századelő egyik legsúlyosabb katasztrófáját.
Budapesten sok helyre riasztották a tűzoltókat. Több elővárosi vonalon késnek a vonatok.
„Az álmaim sorban valóra váltak” – mondta a játékos, aki csütörtökön hathetes amerikai túrára indul.
Felröppent a hír, hogy 2019 elejétől kezdve nem fizetik ki a rendőrségnél a túlórát, hanem szabadnapra átszámítva adják oda. A BM szerint lesz változás januárban, de ez illetménynövekedést eredményez. [...]
A FEOSZ reagált a Ryanair-utasok ügyére.
Egybevetették a jelenlegi Újpestet az 1983-assal. Elemi hiba volt, és súlyos tiszteletlenség a régiekkel szemben
Pusztamonostor és Jászberény között pótlóbuszok viszik az utasokat.
Kizárólag akkor nem terheli anyagi felelősség a légitársaságokat a késő bőröndök miatt, ha bizonyítják: minden ésszerű lépést megtettek a kármegelőzés érdekében.
Füstöt vettek észre az utasok az egyik kocsiban.
Kereszteket rongáltak, sírokat túrtak fel. A holtaknak hátrahagyott élelemre mehettek.
Füstöt vettek észre az utasok az egyik kocsiban.
A következő Ferrari-pilóta még az Alfával mutatta be, hogyan kell visszahozni a kocsit, ha elmegy a fara.
Az utasok füstöt éreztek, beindult a tűzjelző. A vihar miatt több járat közlekedésében is fennakadások vannak.
Egy hét múlva jelenik meg a Malek Andi Soulistic formáció legújabb, tíz dalt tartalmazó albuma Álom címmel - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
Egy génmutáció kikapcsolásával eltűntek a ráncaik és újranőtt a szőrük.
Még az időszámításunk előtti időkből származik a népszerű zarándokhelyen talált templom.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.