A poszt kötelez - Merkel is gratulált Orbán Viktornak
A kancellár a "szokásoknak megfelelően" tette meg a gesztust.
A kancellár a "szokásoknak megfelelően" tette meg a gesztust.
Súlyos testi sértés miatt vádat emeltek egy zalaegerszegi nő ellen, akinek a kutyája tavaly szeptemberben úgy megharapta az asszony idős szomszédját, hogy a férfinak amputálni kellett az egyik ujját & [...]
Megvan a kétharmad, minden fontos ellenzéki párt bejutott, de egyik sem erősödött meg nagyon, azaz tovább taposhatják egymást.
Idén ez az első, hogy halálosan megsebesített valakit a rendőrség Angliában és Walesben.
Át kell gondolnia, milyen formában érdemes folytatni a politizálást – mondta a politikus.
Keresztény-konzervatív stílusban ünnepelte meg a fideszes győzelmet Pető Tibor alpolgármester és a váci művelődési bizottság tagja.
Az Európai Parlament liberális frakcióvezetője belekötött néppárti kollégájába is.
A migrációs politika vitatott téma, a német kormány készen áll az együttműködés továbbfejlesztésére.
Vádat emeltek a kutya gazdája ellen.
Sehol egy önimádó lenge ruhás fotó, esetleg egy "hétfátyoltánc", csak egyetlen szó sok felkiáltójellel.
Április 7-én volt az évfordulója egy kevésbé ismert, magyar vonatkozású hajókatasztrófának.
Azt a kamukérdést tette fel az OK!Pécs a járókelőknek, hogy mit szólnak ahhoz, hogy Brüsszel és az ENSZ elhatározta: 2019-től bevezetik Európában az arab számokat. Íme a válaszok: A hindu–arab [...]
A Momentum színeiben indult jelölt a harmadik helyre szorult a vasárnapi országgyűlési választáson.
A rakétatestet gyártó gép egy része látható egy autó mellett. Tényleg nagy.
153 éve, 1865. április 9-én írta alá a feltétel nélküli megadásról szóló okmányt Robert E. Lee tábornok, a déli Konföderáció erőinek főparancsnoka egy Appomattox nevű kisvárosban, ezzel lényegében véget ért az amerikai polgárháború.
Haszan Róháni iráni elnök hétfőn azt üzente Donald Trump amerikai elnöknek, hogy megbánja, ha felmondja a 2015-ös nemzetközi atomalkut, mert Irán válasza keményebb lesz, mint képzeli. „Irán nem [...]
A legnépszerűbb terület a gazdaságtudomány és a műszaki képzés.
Erős interjút adott az LMP lemondott társelnöke.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.