Mesterházy Attila javára léphet vissza az LMP veszprémi jelöltje?
Gerstmár Ferenc mégsem indul a választáson.
Gerstmár Ferenc mégsem indul a választáson.
Vagy az MSZP-s, vagy a független jelölt nyerheti el az LMP-s szavazatokat.
Új neve lesz 3 állomásnak a 3-as metró vonalán a felújítási munkálatokkal - olvasható a rekonstrukciós projekt honlapján, az m3felujitas.hu-n.
Ungár Péter elment Halász János sajtótájékoztatójára, de nem kapott szót.
A gyerekek nem kaptak védőoltást, a fertőzöttek 78 százaléka 17 év alatti.
A munkaképes korosztály két százaléka vállalt munkát külföldön, de a felük haza is tért. Nagyok a különbségek régiónként és szakmánként is.
Miközben Mike Pence alelnök Izraelbe látogatott, Mahmúd Abbász elnök Brüsszelben próbált szövetségeseket szerezni.
Egyelőre csak annyit jelentettek be, hogy búcsúturnéra mennek. A dátumok még később jönnek.
Kisebb dulakodás tört ki az izraeli parlamentben, mikor az arab törvényhozók „Jeruzsálem Palesztina fővárosa” – molinókat feltartva elhagyták helyüket, és berohantak a terem közepére [...]
Csak a körítés változott az elmúlt szűk ezer év alatt, az emberiség nem.
Kora reggel akár -10 fok is lehet, napközben 0,+6 fok várható.
Az RMDSZ vezetői erről Viorica Dăncilă kinevezett miniszterelnök-jelölttel is megbeszélést tartanak.
Elismerte, hogy a nemzetbiztonsági kockázatok vetődtek fel vele kapcsolatban, ugyanakkor soha nem volt tagja és nem is dolgozott semmilyen Soros György által támogatott szervezetnek - mondta az InfoRádiónak az LMP afgán származású, de magyar állampolgár frakciószakértője, Janan Mirwais.
Sőt, lassan az egész világot. De még Trumpot is. LaVar Ball a legnagyobb trollként röhög rajtunk, miközben a kosárlabdázó fiaiból üzletet csinált. Beszól az elnöknek, Michael Jordannek, és hiába utálja fél Amerika, ő élvezi, és számolgatja a pénzét. De hogy kerültek Kaliforniából Litvániába?
Egy merénylet veszélye továbbra is „lehetséges, de valószínűtlen" az országban.
A nagyszínpad egyik legnagyobb sztárja a kritikuskedvenc rapper Kendrick Lamar lesz.
Kiállhat akár csupa külföldivel is a Felcsút.
A brit Adam Peaty és a svéd Sarah Sjöström lett a tavalyi év legjobbja az Európai Úszó Szövetség (LEN) szavazásán.
Kiutasítják vagy bebörtönzik a bűnelkövető oltalmazottakat, reagált Vona felvetésére a tárca.
Kiutasítják vagy bebörtönzik a bűnelkövető oltalmazottakat, reagált Vona Gábor felvetésére a tárca.
Nem kijelölt gyalogosátkelőn történt a baleset.
Nem kijelölt gyalogosátkelőn történt a baleset.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.