Australian Open - Fucsovics bravúrral a harmadik fordulóban
Négy szettben győzte le a 13. helyen kiemelt amerikai ellenfelét.
Négy szettben győzte le a 13. helyen kiemelt amerikai ellenfelét.
A polgármester reméli, hogy sikerül megállapodni a DK-val és az LMP-vel.
Csak a következő ellenfelére, Kickerre gondol, nem foglalkozik azzal, hogy utána Federer is jöhet.
Manapság a csillagászati felfedezések korát éljük. Számos, sokakat izgató kérdésben azonban továbbra is sötétben tapogatózunk. A földönkívüli értelmes élet lehetősége az egyik ilyen téma, amely a viktoriánus kor emberének fantáziáját is megragadta.
Németországból bérelt rendőrkutyákat a rendőrség, hogy megtalálja a holttestet.
Klaus Iohannis román államfő bejelentette, hogy megbízta kormányalakítással szerdán Viorica Dancila EP-képviselőt, akit az eddig is kormányzó PSD-ALDE szociálliberális koalíció javasolt a miniszterelnöki posztra.
Az IT-biztonsági veszélyek elleni védekezés költsége jelentős, kétszámjegyű növekedést ért el tavaly, ugyanakkor a fenyegetések száma is nőtt - hívta fel a figyelmet a Novell Magyarország.
Egyre többen szeretnének örökbe fogadni, jelenleg 2500 család vár ilyen módon gyermekre - sokszor 3-4 évig. A nagy kereslet miatt dönt egyre több terhes anya úgy, hogy pénzt kér magzatáért, akkor is, [...]
A Momentum egy éve azzal a reménnyel robbant be a politikába, hogy az egész rendszert leváltják. Most azért küzdenek, hogy az első évük ne legyen egyben az utolsó is. A friss Heti Válasz annak jár utána, vajon a rendszer ilyen, vagy lehetett volna másképp is?
Csak öten tudtak kimászni a járműből.
Csak öt embernek sikerült kimásznia a lángoló járműből.
Vitorlázás közben megsérült Rupert Murdoch médiamogul, aki otthonában lábadozik - adta hírül szerdán este elsőként a Vanity Fair című amerikai magazin.
A Zelli-tó környékén a síelés minden ága és az összes téli sport kipróbálható, de mi a bulizásba és a helyi ízek feltérképezésébe is belevetettük magunkat. A fáradságot is emlékezetes körülmények között pihentük ki a családi szálláshelynek és az üvegfalú medencés, panorámaszaunás spa-nak köszönhetően.
"A hazai közélet és politika amilyen ijesztő, annyira meghökkentő és mulatságos is."
Az euró 308,60 forinton állt ma reggel.
Az euró 308,60 forinton állt ma reggel.
A Magyar Idők azt írja, a republikánus kötődésű David Cornstein lehet a következő misszióvezető.
A budapesti albérleti árak stagnálnak a korábbi évek meredek emelkedése után - írta a Világgazdaság.
Ma jár le a hirdetési szolgáltatások bejelentésének határideje, az a sajtóorgánum, amely nem küldi el árjegyzékét az Állami Számvevőszékhez (ÁSZ), nem közölhet politikai hirdetést a február 17-én kezd [...]
Lehetetlennek tűnik annak a törvénynek a betartatása, amely hat éve tiltja a dohányzást a tömegközlekedési eszközök megállóiban; Budapesten a tisztiorvosi szolgálat, majd 2017 áprilisától a szervezet feladatait részben ellátó Fővárosi Kormányhivatal ellenőrei öt év alatt csupán ötszáz alkalommal bírságoltak dohányzás miatt - írta a Magyar Idők csütörtökön.
Az amerikai elnök 2017-et a „tisztességtelen tudósítások” évének tartja.
Öt év alatt csupán ötszáz alkalommal büntették a pöfékelőket a megállókban.
Öt év alatt csupán ötszáz alkalommal büntették a pöfékelőket a megállókban.
Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).
123ru.net — живые новости в прямом эфире!
В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.