Добавить новость
123ru.net
World News in Hungarian
Июнь
2016

Széteshet Irak az Iszlám Állam legyőzése után?

0
  • Egy iraki kurd vezető szerint az országot három részre kellene osztani az Iszlám Állam legyőzését követően.
  • Maszrur Barzáni, a kurd regionális kormány biztonsági tanácsának elnöke azt mondta: olyan nagy a közösségek közötti bizalmatlanság, hogy képtelenség "egy tető alatt" tartani őket.
  • Ha az IÁ ellenőrzése alatt álló legnagyobb várost, Moszult is elfoglalja az iraki hadsereg, akkor az valószínűleg a dzsihadista kalifátus végét fogja jelenteni.
  • Az ország északi régiójában a kurdok már saját maguk intézik ügyeiket, megszervezték fegyveres erejüket is.

Ha egyszer sikerül legyőzni az Irak és Szíria egy jó részét megszállva tartó Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezetet, akkor Irakot három különálló entitásra - egy síita, egy szunnita és egy kurd államra - kellene osztani a további vallási alapú vérontás elkerülése érdekében - jelentette ki a Reuters brit hírügynökségnek adott és csütörtökön közölt interjújában egy magas rangú iraki kurd tisztségviselő.

Maszrur Barzáni, a kurd regionális kormány biztonsági tanácsának elnöke, aki a régió elnökének, Maszúd Barzáninak a fia, a hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta: olyan nagy a közösségek közötti bizalmatlanság, hogy képtelenség "egy tető alatt" tartani őket. "A föderáció nem működött, úgyhogy vagy egy konföderációt kell létrehozni vagy teljesen elkülönülni. Ha három állam egy konföderációt alkot, akkor lesz három egyenrangú főváros" - tette hozzá.

Ha az IÁ ellenőrzése alatt álló legnagyobb várost, Moszult is elfoglalja az iraki hadsereg, akkor az valószínűleg a dzsihadista kalifátus végét fogja jelenteni. De ha megszűnik is a szervezet, attól még az ország megosztott marad, mert a különböző felekezetek közötti hatalommegosztási megállapodás csak elégedetlenséget, egy helyben állást és korrupciót szült, és csak tovább tart majd a vallási indíttatású erőszak - állapította meg a Reuters.

A kurdok már tettek is lépéseket azért, hogy megvalósítsák régi álmukat, egy Iraktól független államalakulatot. Irakot az amerikai vezetésű, 2003-as megszállás óta a síita többség képviselői kormányozzák. Az ország északi régiójában a kurdok már saját maguk intézik ügyeiket, megszervezték fegyveres erejüket, amely a Washington vezette nemzetközi hadi koalíció támogatásával felvette a harcot az IÁ-val.

Barzáni szerint a szunnitáknak is meg kell majd kapniuk ugyanezt a lehetőséget azokban az északi és nyugati régiókban, amelyekben többségben vannak, és a három közösség jó szomszédként élhet majd egymás mellett. Ha újra meglesz közöttük a bizalom, akkor ismét együtt tudnak majd működni - mondta. A kurd vezető úgy véli, megkönnyítette az IÁ iraki térnyerését, hogy a szunniták úgy érezték, a síita bagdadi vezetés háttérbe szorítja őket.






Загрузка...


Губернаторы России

Спорт в России и мире

Загрузка...

Все новости спорта сегодня


Новости тенниса

Загрузка...


123ru.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.


Загрузка...

Загрузка...

Экология в России и мире




Путин в России и мире

Лукашенко в Беларуси и мире



123ru.netмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

123ru.net — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.






Здоровье в России и мире


Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России






Загрузка...

Загрузка...





Друзья 123ru.net


Информационные партнёры 123ru.net



Спонсоры 123ru.net