Szerbia vagy teljességében lép be az EU-ba, vagy sehogy
„Az EU egyes képviselői céloznak rá, hogy esetleg Koszovó elismerését szabhatják meg Szerbia EU-tagáságának feltételeként. Ha valóban ezt kérik majd tőlünk, az azt jelenti, hogy nem akarnak bennünket. Szerbia az ENSZ tagja, Európába akar menni, de teljességében – így vagy sehogy. Európa ezen az elven alapul, ilyen Európát akarunk. Elődeink teljes egészében hagyták ránk Szerbiát, s így is kell megőriznünk utódaink számára” – jelentette ki Nikolić.
Emlékeztetett arra, hogy ugyanazon a napon, vagyis május 9-én emlékezünk meg a fasizmus felett aratott győzelem napjáról és Európa napjáról, s szem előtt kell tartani, hogy a mai Európa olyan alapelveken alapul, amelyeket a nácizmus és a fasizmus ellen küzdők vallottak, ezek pedig a béke, a megértés, a tolerancia és az együttműködés.
A Szerb Hadsereg Napja és a Győzelem Napja alkamából magas rangú állami és katonai tisztségviselők jelenlétében tartották meg Nagybecskereken a katonai parádét. A díszfelvonuláson bemutatkozott a tüzérség, a gárda tagjai, de a katonaság szárazföldi, légi és vízi járműveit is láthatta a közönség.