Nincs annál érdekesebb, mint kívülről nézni azt, amit annak idején magam is átéltem: a kamaszodást. Dusit elnézve kissé jobban értem akkori önmagamat is: a következetlenségeimet, a mindent elmosó érzelmi hullámzást, az olykor káoszba forduló zűrzavart. És persze egyre-másra lépjük át a „korszakhatárokat”, hiszen egyre többször jelenik meg a gyerek külső alatt a leendő, önállóságra készülő és törekvő felnőtt. Idén például elmaradt a húsvéti locsolkodás, mert az már kisfiús, mondja a majdnem tizenkét éves. Pedig ezt minden fiúgyerek tudja, a hervadni készülő lányok, asszonyok öntözgetése igencsak meg tudja dobni a havi zsebpénzt, tehát szó szerint megéri verselgetni, jópofizni. Azt persze nem tudni, hogy mikor lett ebből a szép és frissítő hagyományból (amikor még a kútvíz adta a parfümöt) csoki- és pénzeső, nem is a mi dolgunk firtatni, de tény: ma már nem piros tojásra számít a locsolkodó, hanem ropogós mátyáskirályokra és bethlengáborokra. Na, ennek lett vége idén, illetve csak a nagyon szűk család hervadását akadályozta meg Duska, azt is szinte már könyörgésre. A jutalom persze nem maradt el.
