Добавить новость
123ru.net
World News in Hungarian
Декабрь
2015

Az autonómiamozgalom román és magyar képviselőinek összefogását szorgalmazták

0
Az erdélyi autonómiamozgalom román és magyar képviselőinek az összefogását szorgalmazták az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által szervezett brassói román-magyar kerekasztal-beszélgetés résztvevői.

Bakk Miklós politológus arra hívta fel a figyelmet a beszélgetésen, hogy a romániai társadalom széles rétegei érzik úgy, rés keletkezett a romániai politikai struktúrában, ahová új üzeneteket megfogalmazó szereplők törhetnek be. Hozzátette: az erdélyi autonómiát zászlajukra tűző mozgalmak strukturálódása folyamatban van.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) alelnöke viszont úgy látta, a 2016 végén tartandó romániai parlamenti választásokig nincs már elég idő ahhoz, hogy az autonómiát, vagy föderalizmust képviselő pártok megalakuljanak és megerősödjenek, így ezek várhatóan csak a 2020-as választások után "rúghatnak igazán labdába".

Adrian Szelmenczi újságíró, az ActiveWatch bukaresti emberjogi szervezet aktivistája arra figyelmeztetett, hogy az erdélyi autonómia híveinek gondolniuk kell Románia szegényebb régióira is, amelyek saját bevételeikből képtelenek lennének fenntartani önmagukat. "Nem szabad a föderalizmussal csak Erdélyt megcélozni. Üzenetet kell megfogalmazni a többi régió felé is" - jelentette ki az aktivista.

Hans Hedrich civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke úgy vélte: a föderalizmus lenne a román társadalom felnőttségi bizonyítványa. Arra is figyelmeztetett azonban, hogy ha Románia úgy tekint a föderalizmusra, mint a széthullás első lépésére, ez a jóslat beteljesítheti önmagát.

Szilágyi Ferenc, a Partiumi Autonómiatanács (PAT) elnöke arra figyelmeztetett, hogy nem lehet olyan régiókat kialakítani, amelyeket a bennük élők nem éreznek magukénak. Szerinte Románia általában azt az elvet hangoztatja a székelyföldi autonómiatörekvésekkel szemben, hogy etnikai alapon nem lehet régiót létrehozni. "Ha egy régió minden egyéb kritériumnak megfelel, akkor etnikai alapon megtiltani sem lehet ennek a létrejöttét" - jelentette ki a PAT elnöke.

Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke amellett érvelt, hogy a jelenlegi román alkotmány is lehetővé teszi az autonóm régiók létrejöttét. Kijelentette, Olaszország is egységes államnak határozza meg magát, pedig autonóm területei is vannak.

A tanácskozás résztvevői egyetértettek Bakk Miklós politológus javaslatával, hogy irányítsák rá a társadalom jelzéseire érzékenynek mutatkozó Ciolos-kormánynak a figyelmét az autonómiamozgalmakra.






Загрузка...


Губернаторы России
Москва

Москва-Пекин. Собянин в Китае подписал соглашение о сотрудничестве


Спорт в России и мире
Москва

Военно-спортивный фестиваль Росгвардии в «Лужниках» собрал более 20 000 москвичей и гостей столицы


Загрузка...

Все новости спорта сегодня


Новости тенниса
WTA

Самсонова выиграла турнир WTA в Хертогенбосхе


Загрузка...


123ru.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.


Загрузка...

Загрузка...

Экология в России и мире
Москва

Козлов: Россия и КНДР прорабатывают возможность запуска прямых рейсов





Путин в России и мире
Москва

ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА. ПРО НАУКУ АКТИВНОЙ ВСЕЛЕННОЙ. ЭКСПЕРТ АНАТОЛИЙ ГОЛОД.


Лукашенко в Беларуси и мире



123ru.netмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

123ru.net — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.





Зеленский в Украине и мире

Навальный в России и мире


Здоровье в России и мире


Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России






Загрузка...

Загрузка...



Бато Багдаев

В Бурчтии в театре кукол «Ульгэр» 14-16 июня пройдут «Волшебные выходные»! - Театр и Цирк, Культура и Концерт, Россия и Дети



Москва

Нижегородская область предложила создать единый проектный институт для реализации федерального проекта «Вода России»

Друзья 123ru.net


Информационные партнёры 123ru.net



Спонсоры 123ru.net