Добавить новость
123ru.net
World News in Hungarian
Декабрь
2015

Kérdéses a Deichmann-ügy sorsa

0
Kérdéses, fény derül-e az igazságra a munkahelyéről állítólag nyelvi diszkrimináció miatt menesztett somorjai Judit ügyében. Bár az antidiszkriminációs törvény már 2004 óta hatályos, hasonló jellegű ügyekben eddig kevés valós eredmény született, írja az Új Szó.

Nem biztos, hogy jogi útra tereli menesztése ügyét a somorjai Deichmann korábbi alkalmazottja, akit állítólag azért bocsátottak el, mert a vásárlókkal magyarul kommunikált. Szekeres Klaudia, a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő jogsegélyszolgálat koordinátora megerősítette, ma fognak találkozni Judittal, hogy beszéljenek az ügyről. A Kerekasztal terve, hogy felmérje a helyzetet egyéb üzletekben is, ahol esetleg hasonló esetekre kerülhetett sor. „Felmerült, hogy több üzlet is lehet Somorján, ahol korlátozzák a magyar nyelv használatát, ezt akarjuk most ellenőrizni” – mondta lapunknak Szekeres Klaudia, hozzátéve, ezt attól függetlenül teszik, hogy a Deichmann-ügyben érintett Judit jogi lépéseket kíván-e tenni.
 
Judit lapunknak korábban elmondta, egyelőre nem tervez jogi lépéseket a Deichmann ellen. „Egyedül nem sokra megyek a nagyvállalattal szemben. Gondolnom kell a családomra, munkát kell találnom a környéken” – nyilatkozta Judit. A hölgy megerősítette, hogy többen jogi segítséget ajánlottak neki.
 
Nem minden a törvény
 
A diszkriminációellenes eljárások Szlovákiában ritkán járnak sikerrel. A jogszabály, amely bevezette a diszkriminációs perek intézményét, 2004 óta érvényes, de egyelőre kevés esetben sikerült valódi hasznát venni. Az egyik legismertebb diszkriminációs eset a Samko nővéreké volt, akiket származásuk miatt nem alkalmaztak tanárként. A Szlovák Emberi Jogi Központ arra hivatkozva tagadta meg a védelmüket, hogy egy előre elveszített eljárásba vágnának bele. Viera és Andrea Samková az Eperjesi Egyetemen szerzett tanári oklevelet, de éveken keresztül sehol nem alkalmazták őket, helyhiányra hivatkozva. Ők inkább arra gyanakodtak, hogy roma származásuk állhat az elutasítások hátterében, ám amikor az antidiszkriminációs törvény segítségével próbáltak kiutat keresni, nem jártak sikerrel. Végül több mint négyéves hiábavaló próbálkozás után a pozsonyi Szt. Erzsébet Egészségügyi Főiskolán kaptak állást.
 
Voltak azonban már esetek, amikor a bíróság elismerte a diszkrimináció tényét. 2010-ben egy ötéves eljárás után döntött úgy jogerősen a Kassai Kerületi Bíróság, hogy az a három roma férfi, akiket nem engedtek belépni egy nagymihályi kávézóba, etnikai alapú diszkrimináció áldozatai. A kávézó tulajdonosa bocsánatkérő levelet kellett hogy küldjön a sértetteknek, a pénzbeli kártérítés igényét azonban a bíróság elutasította, maradt tehát az erkölcsi győzelem.
 
A legnagyobb vihart a roma nők sterilizációs ügye kavarta, ezt az ügyet végül a strassbourgi emberi jogi bíróság ítélete zárta le, amely a beleegyezésük nélkül sterilizált nőknek adott igazat.
 
Volt már magyar ügy
 
A Szlovákiai Magyarok Kerekasztalának jogsegélyszolgálata is találkozott már etnikai, illetve nyelvi alapú munkahelyi diszkriminációval az elmúlt években, a bíróságig azonban egyszer sem jutottak el. „Olyan üggyel foglalkoztunk már, amikor a minket megkereső személynek gondjai voltak a munkahelyén amiatt, mert magyarul beszélt. Miután levélben felhívtuk az érintett vállalat figyelmét a helytelen eljárásra, az ügy elcsitult” – mondta Szekeres Klaudia.
 
Nem kérünk segítséget
 
A kassai székhelyű Polgári és Emberi Jogok Tanácsadóközpontja 2012-es adatai szerint a diszkriminációt elszenvedett személyeknek mindössze alig öt százaléka veszi igénybe jogi segítséget. Ennek a passzivitásnak a legfőbb oka a bizalmatlanság azokban az intézményekben, amelyek a diszkriminációs ügyek megoldására hivatottak. A második leggyakoribb ok a bizonyítékok hiánya, és hasonlóképpen gyakori, hogy a sértettek nem tartják fontosnak a diszkriminációs ügy kezelését. Előfordul még, hogy a lehetséges megoldásról való információk hiányában nem terelik jogi útra az esetet, vagy hogy anyagi gondok állnak a passzivitás hátterében.






Загрузка...


Губернаторы России
Москва

Собянин: Москва и Пекин подписали программу сотрудничества на 2024-2026 годы


Спорт в России и мире
Москва

Военно-спортивный фестиваль Росгвардии в «Лужниках» собрал более 20 000 москвичей и гостей столицы


Загрузка...

Все новости спорта сегодня


Новости тенниса
ATP

Теннисисты Медведев и Рублев сохранили позиции в рейтинге ATP


Загрузка...


123ru.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.


Загрузка...

Загрузка...

Экология в России и мире
Москва

Козлов: Россия и КНДР прорабатывают возможность запуска прямых рейсов





Путин в России и мире
Москва

Путин летит к Ким Чен Ыну. Россия и Северная Корея станут стратегическими партнёрами


Лукашенко в Беларуси и мире



123ru.netмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

123ru.net — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.





Зеленский в Украине и мире

Навальный в России и мире


Здоровье в России и мире


Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России






Загрузка...

Загрузка...



Антонио Вивальди

Вивальди под небом



Москва

Никому не нужен замок с конюшней? Почему звездам так сложно продать недвижимость

Друзья 123ru.net


Информационные партнёры 123ru.net



Спонсоры 123ru.net