Добавить новость
123ru.net
World News in Hungarian
Декабрь
2015

A német kormány döntött a Bundeswehr szíriai küldetéséről

0
  • A német kormány keddi berlini ülésén elfogadta és a törvényhozás alsóháza elé terjesztette a hadsereg szíriai küldetéséről szóló javaslatát.
  • Németország műholdas felderítéssel, felderítő repülőgépekkel és légi utántöltő repülőgépekkel, továbbá egy hadihajóval támogatja az Iszlám Állam elleni harcot.
  • A Bundeswehr legfeljebb 1200 katonával támogathatja a szövetséget.

A német kormány keddi berlini ülésén elfogadta és a törvényhozás alsóháza (Bundestag) elé terjesztette a hadsereg (Bundeswehr) szíriai küldetéséről szóló javaslatát, amely szerint Németország műholdas felderítéssel, felderítő repülőgépekkel és légi utántöltő repülőgépekkel, továbbá egy hadihajóval támogatja az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet elleni nemzetközi koalíció szíriai légi műveleteit.

A javaslat szerint a Bundeswehr legfeljebb 1200 katonával támogathatja a szövetséget, és egyelőre egy évig, 2016 decemberéig működik közre az Iszlám Állam szíriai állásai elleni légicsapásokban.

Németország eddig is tagja volt az amerikai vezetésű koalíciónak, az észak-iraki kurd önvédelmi erők (pesmergák) kiképzésében és felfegyverzésében vállalt szerepet. Részvételét francia kérésre terjeszti ki. Az ehhez szükséges felhatalmazást a Bundestag várhatóan már pénteken megadja.

A Bundeswehr jelenleg 16 küldetésben vesz részt. A szíriai lehet a 17., és a legnagyobb szabású misszió. A kormány 134 millió eurót irányoz elő a költségeire.

Németország három területen támogatja a légicsapásokat. Műholdas felderítő kapacitásai és Tornado típusú felderítő gépei révén segédkezik a támadások előkészítésében, a célpontok felmérésében, mozgásuk feltérképezésében. A légi utántöltő repülőgépek révén logisztikai támogatást nyújt a bevetéseket végrehajtó szövetséges harci repülőgépeknek. A német haditengerészet (Deutsche Marine) egy fregattja pedig a Charles de Gaulle francia repülőgép-hordozó védelmét biztosítja.

Németország azzal is támogatja Franciaországot, hogy növeli a Maliban szolgálatot teljesítő katonák létszámát, átvállalva ezzel a nyugat-afrikai ország stabilizálására irányuló műveletben Franciaországra háruló terhek egy részét.

A javaslatot a külügyminisztérium és a védelmi minisztérium készítette elő. Németország "katonailag szükséges és politikailag vállalható" feladatokat végez el - mondta Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter egy keddi lapinterjúban.






Загрузка...


Губернаторы России
Москва

Москва-Пекин. Собянин в Китае подписал соглашение о сотрудничестве


Спорт в России и мире
Москва

Резидент «Инсайт Люди» Дмитрий Зубов установил мировой рекорд по чеканке мяча


Загрузка...

Все новости спорта сегодня


Новости тенниса
Большой шлем

Рублёв и еще два российских теннисиста не сыграют на Олимпиаде в Париже


Загрузка...


123ru.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.


Загрузка...

Загрузка...

Экология в России и мире
Москва

Бизнес-омбудсмен Москвы оказывает поддержку НМСП





Путин в России и мире
Москва

ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА. ПРО НАУКУ АКТИВНОЙ ВСЕЛЕННОЙ. ЭКСПЕРТ АНАТОЛИЙ ГОЛОД.


Лукашенко в Беларуси и мире



123ru.netмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

123ru.net — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.





Зеленский в Украине и мире

Навальный в России и мире


Здоровье в России и мире


Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России






Загрузка...

Загрузка...



Бато Багдаев

Театр и Цирк, Культура и Концерт, Россия и Дети: Учащиеся Гурульбинской школы восхитились мастерством жонглирования, игрой с хула-хупами, иллюзионистами цирка Бурятии



Москва

Адвокат заявил о нежелании Скрипалей ходить на слушания по делу Стерджес

Друзья 123ru.net


Информационные партнёры 123ru.net



Спонсоры 123ru.net