Добавить новость
123ru.net
World News in Hungarian
Ноябрь
2015
1
2
3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

Ők lesznek az új román miniszterek

0
Bemutatta miniszterjelöltjei listáját Dacian Cioloș kijelölt román miniszterelnök vasárnap: szakértői kabinetjében - amelyet jövő héten terjeszt bizalmi szavazásra a parlament elé - a szociáldemokrata (PSD) Victor Ponta távozó kormányának egyetlen tagja sem vesz részt és magyar név sem szerepel rajta.

Bár az előzetes tárgyalások alapján Cioloș inkább a Klaus Iohannis államfőhöz közel álló jobbközép Nemzeti Liberális Pártra (PNL) támaszkodhat a parlamentben, a PSD felé tett gesztusként értékelhető, hogy a szociáldemokrata párt elnökéhez közel álló Vasile Dâncu szociológust jelölte az egyik kormányfő-helyettesi posztra, a regionális fejlesztési minisztérium élére. Dâncu 2000 és 2003 között (a kisebbségekért is felelős) tájékoztatási miniszter volt a Năstase-kormányban, 2004-től 2008-ig pedig a PSD szenátora. Azóta nem vállalt politikai tisztséget, jelenleg az IRES közvéleménykutató cég elnöke, azonban médiaértesülések szerint Liviu Dragnea, a PSD elnöke rendszeresen konzultál vele aktuálpolitikai kérdésekben.

A másik miniszterelnök-helyettes Costin Grigore Borc, a gazdasági tárca várományosa, Radu Vasile egykori kereszténydemokrata kormányfő volt kabinetfőnöke lenne, aki az utóbbi másfél évtizedben üzleti karriert futott be. Az energetikusi oklevéllel rendelkező Borc a 90-es évek elején a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) volt elnökének, Corneliu Coposunak a személyi titkáraként került a politikába, később egy amerikai egyetem doktorandusza és tanársegédje volt, az utóbbi 15 évben pedig egy építőanyagot forgalmazó cégcsoport szerbiai, majd romániai vállalatát vezette.

A külügyminiszteri posztra Lazăr Comănescut, az államfő külügyi tanácsadóját jelölte Cioloș. Comănescu 2008-ban a Tariceanu-kormány idején néhány hónapig volt már külügyminiszter. Több mint négy évtizede dolgozik különböző tisztségekben a román diplomáciában, 2009-től 2014-ig Románia berlini nagykövete volt.

A várakozásoknak megfelelően Cioloș egy másik karrierdiplomatát, Minhea Motoc jelenlegi londoni nagykövetet hív haza a védelmi tárca élére, a belügyminisztérium vezetését pedig  Petre Toba főfelügyelőre, a román rendőrség jelenlegi főnökére bízná.

Az igazságügy-miniszteri posztra Cristina Gusethet, a Freedom House Románia civil szervezet igazgatóját jelölte, a pénzügyminiszteri tisztségre pedig Anca Paliu Dragut, az Európai Bizottság szakértőjét, aki korábban 11 évig a Nemzetközi Valutaalap romániai és bulgáriai kirendeltségén dolgozott.

A 22-tagú Cioloș-kabinet tagjainak egyharmada nő. Magyar név nem szerepel a szakértői kormány listáján. A miniszterjelölteket hétfőn és kedden hallgatják meg a parlamenti bizottságok, az új kormány beiktatásáról pedig várhatóan kedd délután szavaz a román törvényhozás.

A miniszterek listája

  • Dacian Cioloș – miniszterelnök
  • Costin Grigore Borc – miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter
  • Vasile Dâncu – miniszterelnök-helyettes, regionális fejlesztési miniszter
  • Ioan Dragoș Tudorache – kancelláriaminiszter
  • Lazăr Comănescu – külügyminiszter
  • Petre Tobă – belügyminiszter
  • Mihnea Motoc – védelmi miniszter
  • Anca Paliu Dragu – pénzügyminiszter
  • Cristina Guseth – igazságügyi miniszter
  • Achim Irimescu – mezőgazdasági miniszter
  • Victor Vlad Grigorescu – energiaügyi miniszter
  • Aura Răducu – uniós alapokért felelős miniszter
  • Marius Raul Bostan – távközlési miniszter
  • Marian Costescu – szállítási miniszter
  • Cristiana Pașca Palmer – környezetvédelmi miniszter
  • Claudiu Ana Moarchăș – munkaügyi miniszter
  • Andrei Baciu – egészségügyi miniszter
  • Vlad Alexandrescu – kulturális miniszter
  • Adrian Curaj – oktatási miniszter
  • Elisbeta Lipa – ifjúsági és sport miniszter
  • Violeta Alexandru – társadalmi párbeszédért felelős miniszter
  • Ciprian Bucur – parlamenti kapcsolattartásért felelős miniszter
  • Dan Stoenescu – határon túli románokért felelős miniszter

A kinevezett kormányfő kiemelte, hogy a minisztereinek egyharmada nő, zömükben fiatalok, a versenyszférából és a civil szférából származnak.






Загрузка...


Губернаторы России
Москва

Москва-Пекин. Собянин в Китае подписал соглашение о сотрудничестве


Спорт в России и мире
Москва

Красногорск первым встретил участников международного супермарафона Москва-Минск


Загрузка...

Все новости спорта сегодня


Новости тенниса
ATP

«Ну и где здесь «группа смерти?» ATP показала, каким был бы Евро-2024 с теннисистами


Загрузка...


123ru.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.


Загрузка...

Загрузка...

Экология в России и мире
Москва

По каким признакам можно распознать машину-«утопленника»: лайфхак





Путин в России и мире
Москва

Путин летит к Ким Чен Ыну. Россия и Северная Корея станут стратегическими партнёрами


Лукашенко в Беларуси и мире



123ru.netмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

123ru.net — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.





Зеленский в Украине и мире

Навальный в России и мире


Здоровье в России и мире


Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России






Загрузка...

Загрузка...



Филипп Киркоров

Филипп Киркоров, Люся Чеботина, SHAMAN – 25 ярких звезд в Открытой студии «Авторадио» на «Премии МУЗ-ТВ 2024»



Москва

В Москве достраивают дом по реновации в Котловке

Друзья 123ru.net


Информационные партнёры 123ru.net



Спонсоры 123ru.net