Így betonozná be hatalmát az olasz baloldal?

• Az olasz választási reform idei elfogadását követően most a szenátus átalakítását célzó alkotmánymódosítás van terítéken.
• A reformot nemrégiben jóváhagyta a szenátus, de több jóváhagyási kör is hátra van még a végső elfogadásig.
• A két reform az olasz politikai instabilitás megszüntetését célozza meg.

A tavaly év elején hatalomra került Matteo Renzi olasz kormányfő energikusan látott neki a 2014. februári kinevezésekor sürgetőnek látszó politikai és gazdasági reformoknak. Bár gazdasági reformokat is útnak indított és volt, amit sikerült is megvalósítani (például a munkaerőpiaci reformot), most inkább az az irány látszik kirajzolódni, hogy a politikai élet stabilizálására helyezi a hangsúlyt. Ennek szellemében fogadták el idén a választási reformot, valamint a közelmúltban a szenátus harmadik olvasatban a felsőház átalakítását célzó alkotmánymódosítást. Ezt még mindkét háznak újra jóvá kell hagynia, majd várhatóan népszavazásra is bocsátják a kérdést.

Az olasz politikai irányítás stabilizálására két okból van szükség. Egyrészt jelenleg lassú és nehézkes a törvények elfogadtatásának folyamata, mivel a képviselőháznak és a szenátusnak is meg kell szavaznia azokat. Másrészt a korábbi választási rendszer eredményeképpen kialakult szétszabdalt parlamenti paletta miatt az aktuális kormányzó párt mindig koalíciókra, politikai alkukra kényszerült, ami megnehezítette működését és rövid életű kormányokhoz vezetett.

Instabil olasz kormányok

Az 1948-ban elfogadott olasz alkotmány megalkotásakor Mussolini húsz éves regnálását követően a fő vezérelv az volt, hogy elkerüljék egy újabb autoriter rendszer kialakulását. Ebben a szellemben hozták létre a szimmetrikus kétkamarás parlamentet, amelynek mindkét háza ugyanúgy kivette a részét a törvényalkotás folyamatából. Ez azonban instabil politikai rendszerhez és tehetetlen kormányokhoz vezetett. Az utóbbi 30 évben újra és újra felmerült az olasz politikai életben a kétkamarás parlament megreformálásának kérdése, azonban komoly eredményeket e téren nem sikerült elérnie egyik kormánynak sem.

A most folyamatban lévő politikai reformokra közvetlenül a 2013-as választásokon kialakult erőviszonyok hívták fel a figyelmet, amikor a kormánypárt csak a képviselőházban szerzett többséget. Az akkorra sürgetővé vált gazdasági jellegű reformokat (adópolitikai, munkaerőpiaci) a fragmentált politikai erőkkel teli parlamentben csak állandó egyeztetésekkel, kompromisszumokkal lehetett keresztülvinni, emiatt nem is sikerült mindegyik reform megvalósítása.

Renzi tehát azt a taktikát választotta, hogy előbb megreformálja a politikai rendszert a hatalom centralizálásával, majd – mivel népszerűsége továbbra is nagy – egyes találgatások szerint előrehozott választásokkal biztosítaná be a Demokrata Pártot a hatalomba. Renzi így egyrészt biztosítaná a népszerűtlen gazdasági intézkedések keresztülvitelét, ugyanakkor ezzel nagyobb esélyt ad pártjának arra is, hogy megnyerje a következő választásokat, lévén a népszerűtlen reformokat csak azok után kezdenék el.

Renzi számára azért is lenne célszerű előrehozott választásokat kiírni, mivel sokan megkérdőjelezik legitimációját a nagyobb horderejű reformok keresztülviteléhez, lévén, hogy ő két elődjéhez hasonlóan (Mario Monti és Enrico Letta) nem választások útján került a miniszterelnöki székbe, hanem elődje lemondását követően. A parlament legitimációját ráadásul megkérdőjelezi az a tény, hogy a korábbi választási törvényt, amely szerint megalakult, az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette 2013 decemberében.

Választási reform

A fent felvázolt probléma egyik megoldása a választási törvény módosítása, amely szorosan összefügg a szenátus reformjával, ugyanis a választási törvény a képviselőház megválasztására vonatkozik, a szenátus megválasztását pedig az alkotmánymódosítással szabályoznák. Az idén elfogadott és 2016 júliusában hatályba lépő választási törvény szerint a választásokon győztes párt a képviselőházban a székek 55 százalékát kapja meg akkor is, ha a szavazatok alapján ennél kevesebb parlamenti szék járna neki. A reformmal bevezetnék a miniszterelnök közvetlen megválasztását is, aki ezután kevésbé mint a „képviselőház elnöke” funkcionálna, hanem sokkal inkább az elnöki modellhez közelebb álló koncepció szerint erősebb jogosítványokkal rendelkezne.

A szenátus reformja

A szenátus átalakítását célzó reform lényege, hogy megszűnne az Olaszországban 1948 óta érvényben lévő szimmetrikus kétkamarás rendszer, amelyben mindkét háznak szerepe van a törvények elfogadása, valamint az új kormányok beiktatása során. Az ezzel kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kritika, hogy lelassítja a törvényhozás menetét és a gyakori kormányváltások miatt politikai instabilitást idézett elő. A reform elfogadása esetén a választásokat követően nem lesz már szükség a szenátus bizalmi szavazására az új kormányok beiktatásához, így bizalmatlansági indítványt sem tud majd benyújtani. A szenátus tagjainak számát 315-ről 100 főre csökkentenék, és többségüket ezentúl az állampolgárok nem közvetlenül, hanem regionális tanácsokon keresztül választanák.

A felsőháznak csak bizonyos típusú jogszabályok elfogadásánál lenne szava, mint például alkotmánymódosítások, alkotmányos törvények, nemzetközi szerződések ratifikálása, vagy népszavazást érintő jogszabályok. A törvényhozásban egyfajta tanácsadó szerepe lenne, ugyanis a törvénymódosításokat minden esetben a képviselőház indítaná el, a szenátus pedig bizonyos esetekben megvizsgálhatná az adott törvénymódosítást, az általa javasolt változtatások elfogadásáról azonban a képviselőház dönthetne. A felsőház a regionális és helyi szintet képviselné szemben a képviselőházzal, amely az egész nemzetet képviseli.

A szenátus átalakítását célzó alkotmánymódosítást az olasz törvények szerint kétszer kell jóváhagynia a parlament mindkét házának, módosítás esetén pedig újból meg kell szavazniuk a változtatást. A szenátus reformját jóváhagyta már a szenátus és a képviselőház is, és nemrégiben harmadik olvasatban a szenátus ismét megszavazta. Mivel a felsőház módosításokkal hagyta jóvá a szöveget, ezért a képviselőház után újból mindkét kamarának rá kell bólintania a reformra. Amennyiben ez módosítás nélkül megtörténik, a reformmal kapcsolatban megerősítő népszavazást írnak ki a tervek szerint 2016 nyarán-őszén.

A reformok eredménye

A választási reform révén tehát a képviselőházban a kormányzó párt többséget élvezne, ugyanakkor a képviselőház a szenátus fölé lenne rendelve az alkotmánymódosítás esetén. A kormány ellen bizalmatlansági indítványt csak a képviselőház nyújthatna be, ahol azonban a kormánypárt képviselői többségben lesznek, így tehát jelentősen csökken annak az esélye, hogy megbuktatják a kormányt.

Renziék úgy érvelnek a reformfolyamat mellett, hogy míg az új választási törvény biztosítja a végrehajtó hatalom stabilitását, addig az alkotmánymódosítás hozzájárulna a törvényhozó hatalom hatékonyságához. A reformok révén az aktuális kormány hosszabb időtávra is tervezhet, így véghez tud vinni olyan reformokat is, amelyeknek hatása csak hosszú távon érezhető. A kormánypártnak többsége miatt nem lesz szüksége arra, hogy kisebb koalíciós partnereket keressen, így várhatóan növekszik a kormány hatékonysága.

A reformokkal kapcsolatos aggodalmak

A választási reformot és a szenátus átalakítását főként az ellenzék bírálta azzal, hogy a kormányzó párt hatalmának koncentrációja, a szenátus hatáskörének csökkentése és ellensúlyként való működésének enyhítése a demokratikus berendezkedést gyengítené. Úgy vélik, hogy ezzel a Demokrata Párt öncélúan akarja bebiztosítani hatalmát.

Ugyancsak bírálták Renzi terveit amiatt, hogy az alkotmánymódosítás benyújtása előtt nem kezdeményeztek széleskörű tárgyalásokat a kormányon kívül eső erőkkel azzal a céllal, hogy elkerüljék az esetleges vitákat illetve felgyorsítsák a reform elfogadását. Ezzel eltértek a korábban megszokott parlamenti szokásoktól, ami az ellenzéki erők szemszögéből még inkább a „ráerőltetett reform” benyomását kelti.

Renzi reformjai rejtenek némi kockázatot magukban azzal, hogy megerősítik a kormánypárt hatalmát, ugyanakkor Olaszország gazdasági és szociális problémáira így tudnak hatékony megoldással előállni. Az elkövetkezendő hónapokban dől majd el, hogy sikerül-e Renzinek keresztülvinnie a szenátus reformját, és hogy népszerűsége ezt követően is töretlen lesz-e majd. Ha esik a népszerűsége, a politikai reformok könnyen egy másik politikai erő malmára hajthatják a vizet.