Добавить новость
123ru.net
World News in Hungarian
Ноябрь
2015
1
2
3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30

Szerbiában vizsgálat indult a Jobbik vajdasági irodanyitásával kapcsolatban

0
Vizsgálatot indított a szerb államizgatási és önkormányzati minisztérium annak kiderítésére, hogy a Jobbik politikai tevékenységet folytat-e Szerbiában. Annak ellenére, hogy a pártot a nyugat-balkáni országban nem regisztrálták, Szávay István, a párt alelnöke mégis irodát nyitott a vajdasági Zentán.

A Vecernje Novosti című belgrádi napilap keddi írásában felhívja a figyelmet arra, hogy a minisztérium nem tilthatja be egyetlen párt működését sem, arra csak az alkotmánybíróságnak van jogosultsága. "Szerbiának modern, demokratikus országként ki kell állnia az emberi jogok és a szabadság mellett, és el kell ítélnie a szélsőségek minden formáját, valamint a diszkriminatív viselkedést. Ugyanakkor tiszteletben kell tartanunk az ügymeneteket, amelyek más - ennél kevésbé egyértelmű - helyzetekben is megvédik a politikai tevékenységhez való jogot, ami a demokratikus társadalom alapja" - fogalmazott a Vecernje Novosti szerint Kori Udovicki államigazgatási és önkormányzati miniszter.

A lap kiemelte, hogy a Jobbik Magyarországon "rosszul viszonyul " a nemzeti kisebbségekhez, különösen a romákhoz, az Országgyűlésben ellenzékből politizál, támogatottságát tekintve pedig a második legerősebb pártnak számít.

Szávay István a múlt csütörtökön nyitott országgyűlési képviselői fogadóirodát Zentán, miután a hatóságok kétszer is betiltották a Jobbik pártirodájának működését Szabadkán. A megnyitón azt mondta: azért jött, hogy segítséget nyújtson a helyieknek a magyar állampolgárság és a szükséges dokumentumok megszerzésében, és tanácsot adjon az őket érintő problémák megoldásában.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke ugyanakkor a hír hallatán úgy reagált: tudjuk, melyek a problémák, és hogy azokat hogyan lehet megoldani, nem kell nekünk magyarországi oktató. A Politika című belgrádi napilap beszámolója szerint a VMSZ elnöke azt is kiemelte, hogy tavaly, a szabadkai iroda sikertelen megnyitása után is hasonló véleményt fogalmazott meg.

A vajdasági tartományi kormány elnöke, Bojan Pajtic elfogadhatatlannak tartja a Jobbik irodanyitását, mert szerinte egy "szélsőséges és soviniszta" szervezetről van szó. A Politikának adott nyilatkozatában Pajtic a Szerbiában nem regisztrált félkatonai szervezetnek nevezte a Jobbikot. Szerinte a rendőrségnek és az ügyészségnek reagálnia kell a történtekre. "Van elég szélsőség Szerbiában, nincs szükségünk behozatali szélsőségekre" - fogalmazott a vajdasági kormány elnöke.

A legerősebb szerbiai párt is reagált arra, hogy a Jobbik irodát nyitott Zentán. Igor Mirovic, a Szerb Haladó Párt alelnöke szerint a Jobbik képviselője nem végezhet olyan munkát Szerbiában, amellyel soviniszta javaslatait és ötleteit terjesztheti.






Загрузка...


Губернаторы России
Москва

Собянин прибыл в Китай с рабочим визитом


Спорт в России и мире
Москва

Резидент «Инсайт Люди» Дмитрий Зубов установил мировой рекорд по чеканке мяча


Загрузка...

Все новости спорта сегодня


Новости тенниса
Андрей Рублёв

Теннисисты Рублев, Хачанов и Самсонова не сыграют на Олимпиаде-2024


Загрузка...


123ru.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.


Загрузка...

Загрузка...

Экология в России и мире
Москва

Козлов: Россия и КНДР прорабатывают возможность запуска прямых рейсов





Путин в России и мире
Москва

СЕНСАЦИОННЫЙ ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА.


Лукашенко в Беларуси и мире



123ru.netмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

123ru.net — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.





Зеленский в Украине и мире

Навальный в России и мире


Здоровье в России и мире


Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России






Загрузка...

Загрузка...



Билли Айлиш

Подняли с Пола: юбилейный раритет Маккартни и блуждания Билли Айлиш



Москва

Экономист Глазьев: Путин готовит Россию к обвалу доллара и закату превосходства США

Друзья 123ru.net


Информационные партнёры 123ru.net



Спонсоры 123ru.net