Добавить новость
123ru.net
World News in Hungarian
Октябрь
2015
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30
31

Menekültválság: Brüsszel nem engedi az Orbán-kormányt

0
A vasárnapi válságtanácskozáson résztvevő valamennyi államtól, így Magyarországtól is felajánlást vár az Európai Bizottság a menekültek 50 ezres férőhely-keretének kitöltésére – erősítette meg pénteken a testület szóvivője. Megfigyelők szerint ez annak a jele, hogy Brüsszel a nyugat-balkáni válságmenedzselés szempontjából nem tekinti „megfigyelőnek” hazánkat.

Az Európai Bizottság abból indul ki, hogy a múlt vasárnapi menekültügyi válságtanácskozáson résztvevő valamennyi országnak ki kell vennie részét az 50 ezer új migránsférőhelynek a nyugat-balkáni útvonalon év végéig történő létesítését célzó erőfeszítésből – közölte pénteken a testület illetékes szóvivője.

„Azt várjuk, hogy kivétel nélkül minden vezető tegyen eleget a kötelezettségvállalásának” – válaszolta pénteken Natasha Bertaud arra a kérdésre, hogy vajon az 50 ezer menekült és migráns befogadására alkalmas kapacitás létrehozásából a találkozón résztvevő mind a 11 országnak ki kell-e vennie a részét, vagy csak azoknak, amelyek a menekülthullám tényleges jelenlegi útvonalán találhatók.

„Természetesen figyelembe kell vennünk országspecifikus helyzeteket, ami azt jelenti, hogy egyes országoknak többet kell vállalniuk másoknál. De, mindenkitől elvárjuk, hogy felajánlást tegyen” – fogalmazott a menekültügyi biztos szóvivője.

Az útvonal mentén fekvő országok vezetői azt vállalták, hogy az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) közreműködésével növelik befogadókapacitásaikat, lelassítva ezzel a Németország felé tartó és jelenleg különösen Szlovéniát fojtogató menekülthullámot.

Megfigyelők szerint a Bizottság álláspontja szöges ellentétben van Orbán Viktor miniszterelnök nyilatkozatával, miszerint hazánk csak „megfigyelőként” volt jelen a Jean-Claude Juncker bizottsági elnök által összehívott vasárnapi menekültcsúcson. Úgy tudjuk, hogy a kormányfő – nyílván egy ilyen nem kívánt szituációnak elébe menve – a vasárnapi összejövetel alkalmával jelezte, hogy az adott formátumban azt nem tekinti legitim, döntésre jogosult fórumnak.

Források ugyanakkor rámutatnak, hogy a vezetők által elfogadott 17 pontos nyilatkozat szövegében nincs leírva, hogy akár Magyarország, akár más állam csak megfigyelő lenne, ahogy azt brüsszeli érkezésekor egy horvát újságíró kérdésére válaszolva Orbán Viktor megjegyezte.

Egyesek viszont úgy vélik, hogy mivel jelenleg éppen Magyarországon a legstabilabb a helyzet és a menekülthullám elterelése óta szabad kapacitások is vannak, logikus, hogy az együttműködés szellemében Budapest is kivegye részét a nyugat-balkáni útvonalon folyamatosan érkező menekültek ideiglenes elhelyezéséből.

A magyar kormány azonban értesülésünk szerint határozottan vitatja a fenti értelmezést, ami polémiát vetít előre a Bizottsággal. Hasonlóan Bulgáriának és Romániának is részt kellene vennie az akcióban, pedig jelenleg kiesnek a menekültútvonalból.

Budapest ugyanakkor készségét jelezte felszerelések, sátrak, takarók és egyéb humanitárius eszközök szállítására. Magyar rendőrök is lesznek továbbá abban a 400 fős európai kontingensben, amit a horvát-szlovén határra küldenek a következő napokban.

A Bizottság csütörtök esti tájékoztatása szerint az első három napban 12 ezer felajánlás gyűlt össze az 50 ezres férőhely-keret terhére. Az 50 ezer férőhelyből Ausztria 5 ezret, Szerbia 3 ezret, Horvátország és Szlovénia pedig 2-2 ezret vállalt be. További 38 ezer hely tehát még kiadó. Ezen felül a válságtanácskozáson elfogadott döntések értelmében Görögországban kell még 50 ezer fő számára ideiglenes elhelyezést biztosítani az év végéig.






Загрузка...


Губернаторы России
Москва

Москва-Пекин. Собянин в Китае подписал соглашение о сотрудничестве


Спорт в России и мире
Москва

Красногорск первым встретил участников международного супермарафона Москва-Минск


Загрузка...

Все новости спорта сегодня


Новости тенниса
Людмила Самсонова

Самсонова поддержала Андрееску после победы над ней в финале турнира в Хертогенбосхе


Загрузка...


123ru.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.


Загрузка...

Загрузка...

Экология в России и мире
Москва

Российские компании придерживаются собственного подхода в ESG





Путин в России и мире
Москва

СЕНСАЦИОННЫЙ ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА.


Лукашенко в Беларуси и мире



123ru.netмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

123ru.net — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.





Зеленский в Украине и мире

Навальный в России и мире


Здоровье в России и мире


Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России






Загрузка...

Загрузка...



Жанна Агузарова

Жанну Агузарову -награждённую титулом «Легенда вне времени» вырезали



Москва

Двух иностранцев задержали на северо-западе Москвы за изнасилование женщины

Друзья 123ru.net


Информационные партнёры 123ru.net



Спонсоры 123ru.net