Menekültügy: leszavazták Magyarországot
Nem sikerült konszenzusra jutni az Európai Bizottság 120 ezer menekült tagállamok közötti kötelező áthelyezésére vonatkozó javaslatáról, ezért a kormányok végül többségi szavazással fogadták el kedden az indítványt, megnyitva az utat első körben 66 ezer menekült elosztása előtt.
A kötelező áthelyezést ellenző országok közül Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia szavazott az előterjesztés ellen, Finnország tartózkodott. Így összejött a tanácsi döntés elfogadásához szükséges minősített többség. „Nagyon, nagyon nagy többség szavazott igennel, több a szerződésben előírt küszöbnél” – szögezte le a luxemburgi külügyminiszter a tanácsülés után.
Jean Asselborn, a soros EU-elnökséget képviselő miniszter elmondása szerint a javaslatot ellenző országuk maguk kérték a szavazást. Asselborn és Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke is megerősítette, hogy a kisebbségben maradt országok közül egy sem jelezte, hogy nem kívánja végrehajtani a döntést. Egyedül Csehország kérdőjelezte meg a döntés jogi megalapozottságát, de ezt a vitát úgymond más fórumon folytatják.
Pintér Sándor belügyminiszter a találkozó után nem nyilatkozott a magyar sajtónak.
Miután Magyarország nem kért a számára fenntartott 54 ezer fős áthelyezési létszámból, egyelőre csak az olaszok és a görögök együttesen 66 ezres keretét osztották szét a többi tagállam, így Magyarország között. Hazánknak első körben 1294 menekültet kell átvennie a következő két évben a két szóban forgó tagállamtól, 306 főt Olaszországtól és 988 főt Görögországtól.
Az 54 ezres keretből a hazánkra jutó rész elvileg 1059 menekült lett volna, így mindösszesen 2353 menekült átvételéről volt szó. Ez azonban csak elvi lehetőség, a végleges számra még csak tippelni sem lehet jelenleg.
A 120 ezres keretből fennmaradó 54 ezres „kvótát” egyelőre nem osztották szét a tagállamok között. A maradék 54 ezer fő elvileg ugyancsak az olasz és a görög „kvótát” szaporítja majd, kivéve, ha az Európai Bizottság a következő 12 hónapban más tagállam(ok) esetében is megállapítja, hogy hirtelen menekültek tömeges beáramlásával kell szembenézniük, és ezért nekik is jár a szolidaritás. A német és az osztrák belügyminiszter nem zárta ki, hogy ők is az áthelyezési mechanizmus haszonélvezői lesznek, vagy legalábbis ezt kezdeményezhetik.
A megállapodás része, hogy amennyiben egy tagállam rajta kívül álló kivételes körülmények miatt nem lenne képes maradéktalanul eleget tenni áthelyezési kötelezettségének, a neki kiszignált keret maximum 30 százalékának egy évvel történő elhalasztását kérheti. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy két év alatt mindenképpen be kell fogadni a menekültkeret 70 százalékát, a maradék 30 százalékot pedig legkésőbb a harmadik év végéig.
A Bizottság eredeti javaslata az volt, hogy a tagállamok pénzzel is megválthatták volna a rájuk eső keret egy részét, de ezt a tagállamok végül elvetették.
„Most nagyon gyorsan meg lehet kezdeni a döntés végrehajtását” – jelentette ki Jean Asselborn. Frans Timmermans szerint azért volt fontos a döntés megszületése, mert ennek hiányában a menekültkérdés más területein sem tudtak volna előrelépni.
Asselborn szerint a tagállamok a 120 ezres keretet „önkéntes alapon” fogadták el, és az elosztási kulcsok sem szerepelnek a jogi szövegben. Később ugyanakkor elismerte, hogy az önkéntességtől függetlenül a döntés végrehajtása kötelező lesz minden tagállam számára, így azoknak is, akik a javaslat ellen szavaztak.
A luxemburgi miniszter úgy vélte, hogy egyesek bizonyosan az EU megosztottságaként fogják majd értelmezni a konszenzus hiányát, de szerinte enélkül a sürgető döntés nélkül még inkább megosztott lenne az EU és a hitelessége is nagyobb csorbát szenvedne.
A visegrádi országok dacos hozzáállására Asselborn két magyarázatot adott. Egyfelől egy olyan felfogást lát ezekben az országokban, hogy „minden, ami Brüsszelből jön, azt diktátumnak tekintik”. Holott szerinte ezek az országok is érdemben beleszólhatnak az uniós döntésekbe. Másfelől a kelet-európai társadalmakban egy olyan felfogást vél felfedezni, ami úgy tekint más bőrszínű, vallású és kultúrájú emberekre, mint akik alkalmasint bomlasztóan hathatnak ezen országok társadalmi modelljére.