Добавить новость
123ru.net
World News in Hungarian
Сентябрь
2015
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17
18
19 20 21 22 23 24 25 26 27
28
29 30

Washingtoni képviselők a szerbiai közállapotokkal sem elégedettek

0
Az Egyesült Államok alelnöke, Joe Biden részére címzett, a képviselőház öt tagja által jegyzett levél a Szerbiából érkező riasztó jelentésekre alapozva született meg tökéletes időzítéssel, Aleksandar Vučić kormányfő ugyanis kedden kezdte meg három naposra tervezett hivatalos útját a tengerentúlon - számol be a „Teleprompter” szerb portál által kiszivárogtatott dokumentumra hivatkozva a BalkanInsight.com. Sajtóértesülések szerint a szerdai napon John Kerry külügyminiszterrel tervezett kétoldalú megbeszélések keretében Belgrád számára ugyancsak kényes kérdések is felszínre kerülhettek, mint például a Koszovóhoz és Oroszországhoz fűződő viszony.

A demokrata Eddie Bernice Johnson (Texas) és Zoe Lofgren (Kalifornia), továbbá a republikánus Carlos Curbelo (Florida), Scott Perry (Pennsylvania), valamint Adam Kinzinger (Illinois) által támogatott írás Vučić bírálatában elsősorban két ügycsoportra, stratégiailag kiemelt vállalatok államosításában játszott kiemelt szerepére, továbbá a sajtószabadság korlátozására fókuszál. A hétfői napon nyilvánosságra hozott dokumentum eredetiségét Kinzinger hivatala minden kétséget kizáróan igazolta a keddi nap folyamán.

A képviselőház már megnevezett tagjai igyekeznek lerántani a leplet egy, a miniszterelnök legközelebbi környezetében létrejött, testvére, Andrej Vučić által vezetett szűk csoportosulásról is, amely tavalyi megalakulása óta igencsak megtollasodott, döntő részesedést és erős piaci pozíciókat szerezve az energetikai, telekommunikációs és az építőipari szektorban egyaránt. Az öccse mellett a szerbiai elektromos művek igazgatója, Nikola Petrović és Zoran Korać által alkotott „trojka” már csak azért is okozhat álmatlan éjszakákat a kemény tárgyalásokra készülő kormányfőnek, mivel gondosan ápolt szoros viszonyuk Vlagyimir Putyin orosz elnök különmegbízottjával, Alekszandr Babakovval köztudottnak számít.

A levél ugyanakkor nem elégszik meg ennyivel, a helyszíni jelentésekre, tudósításokra támaszkodó véleményük szerint ugyanis az újságírók, médiamunkások jogai a Milošević-rezsim bukása óta nem voltak ennyire sárba tiporva, mint a jelenlegi helyzetben, a médiát így a Vučić-család és legközelebbi barátaik kényük-kedvük szerint, kézi vezérléssel irányíthatják. Habár nem is annyira távoli, idén júniusi előző vizitje alkalmával a belgrádi kabinet feje ígéretet tett a visszaélések, bűncselekmények minél hamarabbi kivizsgálására, mindezidáig kevés előrelépés történt ez ügyben a képviselők álláspontja szerint.

Fontos, megkerülhetetlen helyen szerepel a szövegben a nyomozás ismételt elakadása is a Bytyqi-testvérek meggyilkolása ügyében, mivel az eltelt 16 év ellenére a szerb bűnüldöző szervek még mindig képtelennek bizonyulnak a bűnösök felkutatására és elítélésére. A helyzet pikantériáját nyújtja, hogy az 1999 júliusában 25 éves Yili, a 23 éves Agron és a nála is két évvel fiatalabb Mehmet amerikai állampolgárként csatlakoztak a Koszovói Felszabadítási Hadsereghez (UÇK), mindhármukat azonban rövid börtönbüntetés után még abban a hónapban tisztázatlan körülmények között agyonlőtték egy szerbiai kiképzőbázison. Földi maradványaikra két évvel később, 2001 júliusában bukkantak rá egy tömegsírban.

A háromnapos látogatás során a már említett témák mellett a felek előzetes terveiknek megfelelően érinteni fognak gazdasági, mindenekelőtt lehetséges Szerbiába irányuló amerikai befektetések formájában, valamint az Európát fenyegető menekültkrízisből adódó kérdéseket is.






Загрузка...


Губернаторы России
Москва

Сергей Собянин: Активно укрепляем отношения с Китаем


Спорт в России и мире
Москва

Резидент «Инсайт Люди» Дмитрий Зубов установил мировой рекорд по чеканке мяча


Загрузка...

Все новости спорта сегодня


Новости тенниса
WTA

Россиянка Людмила Самсонова выиграла турнир WTA в Хертогенбосе


Загрузка...


123ru.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.


Загрузка...

Загрузка...

Экология в России и мире
Москва

Бизнес-омбудсмен Москвы оказывает поддержку НМСП





Путин в России и мире
Москва

ДОКЛАД ПРО ДЕЛО СКРИПАЛЕЙ, САФРОНОВА, ГОЛУНОВА. ПРО НАУКУ АКТИВНОЙ ВСЕЛЕННОЙ. ЭКСПЕРТ АНАТОЛИЙ ГОЛОД.


Лукашенко в Беларуси и мире



123ru.netмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

123ru.net — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.





Зеленский в Украине и мире

Навальный в России и мире


Здоровье в России и мире


Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России






Загрузка...

Загрузка...



Валерий Гергиев

Про царя в голове: Гергиев привез в «Большой» «Ивана Сусанина»



Москва

Грабители ювелирного магазина в Узловой попали на видео

Друзья 123ru.net


Информационные партнёры 123ru.net



Спонсоры 123ru.net