Добавить новость
123ru.net
World News in Hungarian
Август
2015
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31

Philip Hammond külügyminiszter megnyitotta a teheráni brit nagykövetséget

0
Philip Hammond brit külügyminiszter vasárnap ismét megnyitotta Nagy-Britannia teheráni nagykövetségét, amelyet négy évvel ezelőtt egy támadás miatt bezártak. Eközben Irán is újranyitotta londoni nagykövetségét.

A brit diplomácia vezetője vasárnap érkezett az iráni fővárosba az alkalomra és a helyi tisztviselőkkel folytatandó tárgyalásokra.

Hammond a megnyitón azt hangoztatta, hogy a mérsékeltnek tartott Haszan Róháni irán elnök megválasztása, valamint Teherán atomprogramjáról Irán és a nagyhatalmak között júliusban létrejött megállapodás óta jelentősen javultak kapcsolataik. Hozzátette, hogy Nagy-Britanniának és Iránnak olyan kérdésekben kell együttműködniük, mint a terrorizmus elleni harc, a regionális stabilitás, az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet szíriai és iraki terjeszkedésének megállítása.

Kiemelte ugyanakkor, a képviselet megnyitása nem jelenti azt, hogy mindenben egyetértenek Iránnal. Szükséges azonban, hogy Nagy-Britanniának és Iránnak kölcsönösen legyen képviselete a másik fél országában. A nagykövetségek feladata, hogy segítsék az együttműködést azokban a kérdésekben, amelyekben van egyetértés, és csökkentsék a nézetkülönbségeket, amelyekben nincs.

A két ország egyelőre ügyvivők szintjén működteti nagykövetségeit. A teheráni brit képviselet az első időben korlátozott konzuli szolgáltatást nyújt, de tisztviselők arra számítanak, hogy az elkövetkező hónapokban majd teljes jogkörű nagyköveti szintre emelik a kapcsolattartást.

Egy feldühödött tömeg Teheránban 2011-ben megrohanta a nagykövetséget, mivel a brit kormány újabb pénzügyi szankciókat vezetett be Iránnal szemben. A támadók módszeresen feldúlták és kifosztották a teheráni brit képviselet személyzetének szolgálati lakásait és a nagykövet rezidenciáját is. Összetörték a berendezést, vagyontárgyakat loptak el, köztük a diplomáciai személyzet tagjainak személyes értékeit, majd felgyújtották a fő irodaépületet.

A britek a diplomáciai képviseletek védelmét előíró bécsi egyezmény súlyos megsértésének nevezték az incidenst, amelyet követően a szigetország kormánya elrendelte Irán londoni nagykövetségének azonnali bezárását, és a két ország kölcsönösen kiutasította egymás diplomatáit. A kapcsolatokat nem számolták fel teljesen, de a lehetséges legalacsonyabb szintre csökkentették. A brit érdekeket Svédország, az irániakat Omán képviselte a két fővárosban.

Hammondot egyébként útjára üzletemberek egy kis csoportja is elkísérte. A brit külügyminiszter korábban kijelentette: fontos annak a biztosítása, hogy Nagy-Britannia készen álljon a diplomáciai megoldás nyomán megnyíló üzleti lehetőségek kihasználására. "Úgy gondolom, hogy Irán a felszabaduló források egy részét a hatalmas infrastrukturális hiányosságok pótlására fogják fordítani, egyebek mellett az olaj- és gáziparban, ahol Nagy-Britannia meglehetősen jó pozícióval rendelkezik" - mondta.

Az iráni külügyminiszter vasárnap kijelentette, hogy túl korai lenne az amerikai nagykövetség újranyitásáról beszélni. Mohamed Dzsavád Zaríf szerint az Egyesült Államok Iránnal szembeni "logikátlan magatartása" miatt még nem jött el az ideje a nagykövetségi szintű diplomáciai kapcsolat helyreállításának. Amerikának változtatnia kellene ezen a magatartáson - hangsúlyozta a tárcavezető.






Загрузка...


Губернаторы России
Москва

Москва-Пекин. Собянин в Китае подписал соглашение о сотрудничестве


Спорт в России и мире
Москва

В Лужниках состоялась церемония открытия Всероссийской Спартакиады Специальной Олимпиады


Загрузка...

Все новости спорта сегодня


Новости тенниса
WTA

Самсонова выиграла турнир WTA в Хертогенбосхе


Загрузка...


123ru.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.


Загрузка...

Загрузка...

Экология в России и мире
Москва

Обмен электронными транспортными накладными стал доступен участникам «Биржи грузоперевозок ATI.SU»





Путин в России и мире
Москва

ЯНДЕКС, АЛЕКСАНДР ПУШКИН, АНАТОЛИЙ ГОЛОД И "СВЯТОЙ ЛЕНИН" ВЕДУТ СЛЕДСТВИЕ ВЕКА! ВАЖНЫЕ СЕРЬЁЗНЫЕ ДАННЫЕ.


Лукашенко в Беларуси и мире



123ru.netмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

123ru.net — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.





Зеленский в Украине и мире

Навальный в России и мире


Здоровье в России и мире


Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России






Загрузка...

Загрузка...



Джиган

Джиган о «Выжить в Дубае»: «Понимал, приеду — буду жрать тараканов, а у меня диета. Опять стану жирным!»



Москва

В Дмитровском округе Подмосковья отмечается нашествие медведей

Друзья 123ru.net


Информационные партнёры 123ru.net



Спонсоры 123ru.net