Gyermekrablás a felhőkarcolók árnyékában

Megrendítő könyv jelent meg nemrégiben az Atheneaum Kiadónál. Deepa Anappara indiai újságírónő Dzsinnvadászok című izgalmas regényében bemutatja az indiai gettók kemény világát és felhívja a figyelmet arra, hogy napjainkban gyermekek tűnnek el rejtélyes módon az indiai nagyvárosokban. Balogh András történészprofesszorral, aki korábban tanított az újdelhi Nehru Egyetemen, nagykövet volt Indiában és könyveket írt az országról, a szubkontinens civilizációs és történelmi múltjáról és jelenéről beszélgettünk.  Önnek milyen alapvető benyomásai vannak erről a hatalmas országról? Ma is elbűvöl az ország kultúrája, India számomra egyszerre egzotikus és nagyon is modern. Mindig próbáltam megérteni, miért fordulnak újra meg újra egymás ellen a hinduk, muszlimok, szikhek és más etnikai, vallási és kasztközösségek, hiszen, számos sajátos nyelv, írásmód, etnikum, helyi identitás és büszkeség él ebben az országban. Élveztem, hogy már a digitalizáció előtt is szabadon kutathattam az indiai könyvtárakban, nem voltak tabuk, titkosítások. Hálás voltam, amiért nagyon sok ismerősöm, sőt barátom lett egészen különböző kasztokból. Szelíd, sok európai számára talán meghökkentő régi emlékképeim is vannak. Gyakran ültünk nagy egyetemi szobámban és eszmét cseréltünk a kollégáimmal India és a világ dolgairól. Az illemhely is ott volt abban a helyiségben, egy fallal elválasztva, sokszor úgy is beszélgettünk, hogy valaki éppen közben a dolgát végezte. Aztán ittuk a teát, vagy az akkor divatos „army rumot”, a madarak beszálltak a nyitott ablakon, csiripeltek, megosztoztunk a cukron…

Az ilyen békés, természetes hagyományok mellett hogyan lehetséges, hogy Indiában gyerekek tűnnek el fényes nappal az utcáról? Az utóbbi évtizedek rendkívül gyors ütemű fejlődése ellenére számos régi és új konfliktus feszíti belülről a társadalmat. Jó dolog, hogy sokan felhívják a figyelmet a gyermekrablásokra, de nem gondolom azt, hogy a gyerekek Indiában úgy általában a bűnbandák játékszerei lennének. Az indiaiak nagyon szeretik a gyerekeket és figyelnek rájuk. Persze a gettólakók tényleg sokkal kiszolgáltatottabbak, a nyomortelepeken még élesebbek az ellentétek, közvetlenül érinti őket a szemétlerakók állapota, a légszennyezettség, de még a rendőrségi korrupció is - ott tényleg gyakrabban fordulnak elő nagyon durva esetek. Indiában léteztek régebben bűnöző kasztok is.

Miért nem volt képes a fejlődés a modern Indiában teljesen elsöpörni a kasztrendszert? A felvilágosult, szekularizált indiaiak sokat tettek azért, hogy a kaszthatárok feloldódjanak. De a kasztrendszer a hinduizmus egyik alapvető eleme, az évezredek során beleivódott a társadalomba, és hosszú időnek kell eltelnie ahhoz, hogy a társadalom másképp szerveződjön. Azért is nehéz eltüntetni, mert egy-egy kasztnak rendkívül szerteágazó funkciói vannak. Kialakultak kasztok származás, lakhely, vagyoni helyzet, foglalkozás és még sok más kritérium szerint is, több mint kétezer van belőlük Indiában. A kaszt védelmet is jelent, az összefogás lehetőségét nyújtja, megvédhet az éhenhalástól, működhet szakszervezetként, de létesíthet ösztöndíjakat és segítheti a továbbtanulást is. Ezeken kívül vannak más közösségek is, például a párszik (Indiában élő perzsák - a szerk.), akik rendkívül ügyesek, kereskedelemhez, iparhoz, sok mindenhez értenek. A mostani nagyiparosok jelentős része is párszi. A tekintélyes cégbirodalom tulajdonosa, a Tata család teremtette meg a XIX. század második felében India saját acéliparát. Tehát az sem igaz, hogy a brit gyarmati uralom idején az indiaiak mind csak páriák lettek volna. A pária egyébként indiai szó, egy nagyon alacsony, az „érinthetetlenekhez” tartozó kaszt neve volt Dél-Indiában.
Ezek az emberek a szegénységük miatt kerültek ebbe a kasztba? Vita van a kutatók között a páriák eredetéről. A legtöbben úgy vélik, hogy ennek a népcsoportnak a kialakulása az árja hódítással függ össze. Az árják több mint kétezer évvel ezelőtt érkeztek India területére. Ők azok, akiknek a nevét és a jelképeit, például a horogkeresztet is, Hitler egy ostoba és tudománytalan, zavaros elmélet alapján a maga fajelméletéhez felhasználta. Pedig az árják nem képviseltek valamiféle ősi, „tiszta” emberfajtát és nem voltak különösebben okosak sem. Iránból és máshonnan Közép-Ázsiából hódítóként törtek be, világosabb bőrűek, nagyobb szervezettségűek voltak és a helyieknél különbnek tartották magukat.
Sokkal később, a XVIII. században a brit hódítás egy széttagolt, nemzetiségi, vallási és nyelvi konfliktusoktól szenvedő országot igázott le, amely nem volt egységes nemzet. Vajon a gyarmati uralom ártott vagy használt India fejlődésének? Mind a kettő igaz. Egyfelől prolongálta az elmaradottságot, tovább merevítette a feudális viszonyokat, szította a belső ellentéteket, hiszen Angliának nem állt érdekében egy egységes, független indiai nemzet létrejötte. De még a II. világháború végén, Churchill sem kívánta feladni Anglia gyarmati területeit, erre csak a kialakult politikai helyzet és a két nagyhatalom, az Egyesült Államok és a Szovjetunió kényszerítette rá a háború utáni új brit vezetést. Ugyanakkor az angol Kelet-Indiai Társaság fellendítette a kereskedelmet, rengeteg selymet, pamutárut, cérnát, cukrot és fűszert vásároltak, eladásra pedig egyebek között ólmot, bádogot, higanyt és posztót hoztak, arannyal, ezüsttel fizettek. Csak száz év kereskedés után vetették meg a lábukat indiai földön. De az angol nyelv használata mégiscsak a különböző nyelvi közösségek könnyebb kapcsolódását szolgálta, az angolok által létrehozott közigazgatás szervezettsége, a szigetországi kultúra és civilizáció, valamint az angol ipar eredményei mintát adtak és inspirálták is az Indián belüli fejlődést. (Szép Szó)