Мы в Telegram
Добавить новость
123ru.net
World News in Hungarian
Октябрь
2019

Csütörtökön szavaznak a román kormány további sorsáról

0

A kétkamarás román parlament együttes ülésen szavaz csütörtökön a Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök vezette kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról.

Romániában azt követően alakult ki politikai válság, hogy a kisebbik koalíciós partner, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) augusztus végén kilépett a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kormányból.

Az ALDE és a PSD nem tudott megegyezni egy közös elnökjelöltről, akit a második mandátumára pályázó Klaus Iohannis államfő ellen indíthatnának a novemberi elnökválasztáson. Ráadásul mindkét párt súlyos vereséget szenvedett az európai parlamenti választáson: a PSD a második helyre szorult, és korábbi támogatottsága felére, 22 százalékra esett vissza, az ALDE pedig EP-képviselet nélkül maradt, nem lépte át az ötszázalékos küszöböt.

Bukarestben azonban a PSD továbbra is a parlamenti mandátumok 45 százalékával rendelkezik, nem akar távozni a hatalomból. Dancila az ALDE pártütőivel próbálta feltölteni a kormányt, de a jobboldali államfő valamennyi miniszterjelöltjének kinevezését megtagadta.

Az alkotmány szerint Dancilának meg kellett volna szereznie a parlament felhatalmazását ahhoz, hogy megváltozott politikai összetételű kormánya folytathassa tevékenységét. Mivel a kormányfő nem járult önként a parlament elé, a legitimitását megkérdőjelező ellenzék bizalmatlansági indítványt terjesztett be ellene.

A csütörtöki ülésen először felolvassák a bizalmatlansági indítvány szövegét, ezt követően többórás vita következik, amelyen a miniszterelnök és a parlamenti pártok szónokai kapnak szót, frakciójuk súlyával arányos időkeretben. A procedúrát a 465 képviselő és szenátor voksolása zárja. A bizalmatlansági indítvány akkor eredményezi a kormány bukását, ha – a jelenlévők számától függetlenül – a törvényhozók több mint 50 százaléka, vagyis legalább 233 képviselő és szenátor megszavazza. Az alkotmány titkos szavazást ír elő, de Romániában a kormányoldal hagyományosan úgy próbálja bebiztosítani magát az esetleges pártütők átszavazása ellen, hogy törvényhozói padjaikban maradnak és a névsorolvasáskor nem járulnak az urnákhoz voksolni.

A Románia újjáépítéséhez sürgősen meneszteni kell a Dancila-kormányt című bizalmatlansági indítványban az ellenzék azt veti a kormány szemére, hogy “felélte” a költségvetési forrásokat ahelyett, hogy beruházásokra és az infrastruktúra fejlesztésére használta volna fel a gazdasági növekedés időszakát, és populista intézkedései kedvéért még adósságba is verte az országot, amit a jövő nemzedékeknek kell visszafizetniük.

A bizalmatlansági indítvány a PSD-kormányt teszi felelőssé a megromlott közbiztonságért, és azzal vádolja a kormánypártot, hogy korrupt politikusai védelmében megpróbálta maga alá gyűrni az igazságszolgáltatást.

Az ellenzék által múlt kedden beterjesztett indítványt 237 képviselő és szenátor írta alá. Elvileg tehát összegyűlhet elegendő voks a kormány menesztéséhez, de csak akkor, ha a szétforgácsolt, jobb- és baloldali pártokból, kisebbségi képviselőkből és a magyar közösség parlamenti képviseletét ellátó RMDSZ-ből álló ellenzéknek gyakorlatilag valamennyi törvényhozóját sikerül mozgósítania a PSD ellen. A szavazás előtti napokban azonban mind a kormánypárt, mind az ellenzék élénk “meggyőző” munkát folytatott annak érdekében, hogy az ingadozó képviselőket és szenátorokat a saját oldalára állítsa, így a csütörtöki voksolás kimenetele továbbra is kétesélyes, egyik tábor sem lehet biztos a győzelmében.

Romániában az ellenzék menetrendszerűen kihasználja azt az alkotmányos lehetőséget, hogy évente kétszer bizalmatlansági indítvánnyal citálhatja a parlament elé a kormányt. A rendszerváltás óta eltelt három évtizedben azonban mindössze három kormányt szavazott le a parlament, egyiket pedig – a szociáldemokrata Sorin Grindeanu kormányát – nem az ellenzék, hanem saját pártja buktatta meg.

Ilyen előzmények mellett az is ritkaságszámba megy, hogy az ellenzéknek most valós esélye van a kormány leváltására. A Dancila-kormány bukását valószínűsíti, hogy az ellenzék a múlt héten meg tudta hiúsítani a PSD tervét, hogy a törvényhozók szombaton szavazzanak a bizalmatlansági indítványról, amikor is rendes körülmények között a képviselők és szenátorok többsége nem tartózkodik a fővárosban.

Ha a parlament megszavazza a bizalmatlansági indítványt, az államfőnek kell majd – a parlamenti pártokkal folytatott egyeztetést követően – új miniszterelnök-jelöltet megbíznia kormányalakítással. Klaus Iohannis már jelezte, hogy “alig várja a PSD-kormány bukását”, saját volt pártját, az európai néppárti tagsággal rendelkező Nemzeti Liberális Pártot (PNL) pedig arra figyelmeztette, hogy készüljön a kormányzásra.

Egy PNL-kormány beiktatását azonban nem biztos, hogy hajlandó lenne megszavazni a – Dancila-kabinet megbuktatását egyébként támogató – Victor Ponta volt miniszterelnök vezette Pro Romania párt. Ponta inkább egy baloldali kormánytöbbséget szeretne a “Dancila utáni PSD-vel” és az ALDE-val.

A közvélemény-kutatások szerint megerősödött jobbközép pártok inkább előrehozott választásokat szeretnének, abban a reményben, hogy a baloldali pártok és az RMDSZ segítsége nélkül is többségük lesz a parlamentben, de a törvényhozást csak akkor lehet feloszlatni, ha két egymást követő alkalommal megtagadja, hogy bizalmat szavazzon az államfő miniszterelnök-jelöltjének. Arra még nem volt példa Romániában, hogy a törvényhozók ily módon megszavazzák saját mandátumuk lerövidítését.

Emiatt elhúzódó politikai válságra lehet számítani, és az országnak aligha lesz teljes jogú kormánya a novemberi elnökválasztás előtt.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI






Загрузка...


Губернаторы России
Москва

Сергей Собянин: фонд музея "Царицыно" собрал 61 тыс. произведений искусства


Спорт в России и мире
Москва

Представители KAMA TYRES приняли участие в 57-й легкоатлетической эстафете


Загрузка...

Все новости спорта сегодня


Новости тенниса
Ролан Гаррос

Мирра Андреева вышла во второй круг Открытого чемпионата Франции


Загрузка...


123ru.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.


Загрузка...

Загрузка...

Экология в России и мире
Москва

«Восход», Тинькофф Банк и Альфа объявили о совместном pre-IPO фонде в секторе tech на 4 млрд рублей





Путин в России и мире
Москва

Путин провел совещание с членами Совета безопасности России


Лукашенко в Беларуси и мире
Минск

Путин и Лукашенко обсудили по телефону предстоящий саммит ШОС




123ru.netмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

123ru.net — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.





Зеленский в Украине и мире
Киев

В Польше заявили о зловещем плане Киева


Навальный в России и мире
Москва

Раз нет протестов, будут санкции: как навальнисты и команда Ходорковского меняют стратегию борьбы с Россией



Здоровье в России и мире


Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России






Загрузка...

Загрузка...



Джиган

Бесконечный отдых закончился: Джиган и Оксана Самойлова стали участниками шоу «Выжить в Дубае»



Москва

В Москве значительно увеличат число операций по удалению атеросклеротических бляшек

Друзья 123ru.net


Информационные партнёры 123ru.net



Спонсоры 123ru.net