A nyelvészetnek a társadalmi nyelvhasználattal foglalkozó területén a huszadik század végén divatos téma volt az udvariasság kutatása. A századforduló körül – összefüggésben a kommunikáció eldurvulásával – fordult a kocka, a szakmai figyelem a nyelvi agresszió, a gyűlöletbeszéd vizsgálata felé fordult.A nyelvi udvariasság egyáltalán nem jelent hízelgést vagy bókolást, mindössze a beszédpartner elfogadását. Azt, hogy nem vágunk a szavába, végighallgatjuk az érveit, cserébe ő is meghallgatja a mieinket. A kommunikációnak együttműködésként való felfogását, amelynek a végén, akár sikerül közös véleményre jutnunk, akár nem, nem válunk el egymástól haraggal. A beszélgetés során nem minősítjük negatív módon partnerünket, nem mondunk olyasmit, hogy "mit értesz te ehhez", saját kiválóságunkat sem hangoztatjuk őt lebecsülve. Egyikünk sem érzi rosszul magát a beszélgetés végére, a kommunikációs kapcsolat így megmarad, bármikor felvehetjük újra a fonalat.
