Добавить новость
123ru.net
World News
Август
2019

Enyhül a feszültség Japán és Dél-Korea között

0

Japán és Dél-Korea megállapodásra jutott abban, hogy párbeszédre van szükség az egykori koreai kényszermunkások kárpótlása miatti vita feloldására – közölte Kono Taro japán külügyminiszter szerdán Pekingben, ahol megbeszélést folytatott Kang Kjung Vha dél-koreai külügyminiszterrel.

A japán diplomácia vezetője elmondta: a két ország egyetért abban, hogy meg kell oldani ezt a nézeteltérést, amely a Koreai-félsziget 1910 és 1945 közötti japán megszállásának keserű öröksége.

“Úgy gondolom, az a tény, hogy egyáltalán képesek voltunk tárgyalni az ügyről ebben a nehéz helyzetben, komoly előrelépést segíthet elő” – mondta Kono Taro újságírók előtt, hozzátéve, hogy szoros kapcsolatban akar maradni Szöullal a kérdésben, és folytatni akarja a párbeszédet.

Egy dél-koreai tisztségviselő szintén úgy nyilatkozott, hogy a két külügyminiszter tartalmas megbeszélést folytatott a diplomáciai párbeszéd helyreállításáról, és az egyeztetéseket folytatni fogják.

Peking, 2019. augusztus 21.
Kang Kjung Vha dél-koreai, Vang Ji kínai és Kono Taro japán külügyminiszter (b-j) a háromoldalú találkozójukat követő sajtóértekezleten Pekingben 2019. augusztus 21-én.
MTI/EPA Pool/Vu Hong

A dél-koreai legfelsőbb bíróság tavaly októberben döntött úgy, hogy több japán vállalatnak kárpótlást kell fizetnie olyan egykori koreai munkásoknak, akiket a második világháború idején, a Japán által megszállt Koreában kényszermunkára fogtak. Tokió élesen bírálta a döntést, és arra hivatkozott, hogy az ügyet lezárták a két ország között 1965-ben létrejött megállapodásban.

A vita tavaly ősz óta a kereskedelmet is negatívan érinti, miután a felek kölcsönösen megszigorították az egymás felé irányuló export szabályozását.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Yonhap dél-koreai hírügynökség jelentése szerint Kang a szerdai találkozón szorgalmazta, hogy Japán lazítson az exportszabályozáson, továbbá aggodalmának adott hangot amiatt, hogy Japán – sajtójelentések és nemzetközi környezetvédő csoportok beszámolói szerint – szennyezett vizet tervez az óceánba ereszteni a fukusimai atomerőműből.

Szöul azt is jelezte szerdán, hogy megkettőzi egyes Japánból importált élelmiszerek sugárzási tesztelését, mert tart attól, hogy a fukusimai atomerőműben 2011-ben történt baleset miatt ma is sugárszennyezett ételek juthatnak be az országba.

Forrás: MTI/Reuters






Загрузка...


Губернаторы России

Спорт в России и мире

Загрузка...

Все новости спорта сегодня


Новости тенниса

Загрузка...


123ru.net – это самые свежие новости из регионов и со всего мира в прямом эфире 24 часа в сутки 7 дней в неделю на всех языках мира без цензуры и предвзятости редактора. Не новости делают нас, а мы – делаем новости. Наши новости опубликованы живыми людьми в формате онлайн. Вы всегда можете добавить свои новости сиюминутно – здесь и прочитать их тут же и – сейчас в России, в Украине и в мире по темам в режиме 24/7 ежесекундно. А теперь ещё - регионы, Крым, Москва и Россия.


Загрузка...

Загрузка...

Экология в России и мире




Путин в России и мире

Лукашенко в Беларуси и мире



123ru.netмеждународная интерактивная информационная сеть (ежеминутные новости с ежедневным интелектуальным архивом). Только у нас — все главные новости дня без политической цензуры. "123 Новости" — абсолютно все точки зрения, трезвая аналитика, цивилизованные споры и обсуждения без взаимных обвинений и оскорблений. Помните, что не у всех точка зрения совпадает с Вашей. Уважайте мнение других, даже если Вы отстаиваете свой взгляд и свою позицию. Smi24.net — облегчённая версия старейшего обозревателя новостей 123ru.net.

Мы не навязываем Вам своё видение, мы даём Вам объективный срез событий дня без цензуры и без купюр. Новости, какие они есть — онлайн (с поминутным архивом по всем городам и регионам России, Украины, Белоруссии и Абхазии).

123ru.net — живые новости в прямом эфире!

В любую минуту Вы можете добавить свою новость мгновенно — здесь.






Здоровье в России и мире


Частные объявления в Вашем городе, в Вашем регионе и в России






Загрузка...

Загрузка...





Друзья 123ru.net


Информационные партнёры 123ru.net



Спонсоры 123ru.net